A 150 milliárdos olló papíron jól mutat, a kilencezer hiányzó rendőr viszont azon sem. Pósfai Gábor első száz napja inkább kommunikációs, mint rendészeti sikertörténet. A Belügyminisztérium látványosan visszavágott néhány állami rendezvényre és kommunikációra szánt keretet, Budapestre pedig plusz rendőröket vezényelt. Csakhogy a 150 milliárdos szám nem megtakarítás, a rendőrségi létszámhiányból pedig alig látszik valami. A nagy reformok továbbra is jövő időben vannak. Reálisan nézve tizes skálán az eddigi eredmény legfeljebb 5 pont a tízből.
Száz nap után egy minisztertől nem azt kell számon kérni, hogy megoldotta-e az elődje által felhalmozott összes problémát. Azt viszont igen, hogy a bejelentésekből lett-e működő intézkedés, a működő intézkedésekből lett-e mérhető eredmény, és a látványos számok mögött van-e valódi közpénzügyi vagy közbiztonsági teljesítmény. Az új belügyminiszter esetében mindhárom kérdésre csak részben lehet igennel válaszolni.
A minisztérium gyorsan reagált, de többnyire tüneteket kezelt. A rendőrségi létszámhiányt túlórával és ideiglenes átcsoportosítással enyhítette, a rendezvényszervezési költségeket új szerződésekkel vágta vissza, a nagyobb szerkezeti átalakításokat pedig bejelentette. A bejelentés önmagában azonban még nem eredmény. A TEK átalakításának terve nem eredmény. A bérrendezés előkészítése nem eredmény. Az új életpályamodell nem eredmény. Az új egyenruha terve nem eredmény. A tűzoltóság önállósításának ígérete sem eredmény.
Egy száznapos mérlegben csak azt érdemes pontozni, ami már megtörtént, és lehetőleg nem pusztán a kormányzati közleményekben létezik. Ezzel a szűrővel Pósfai bizonyítványa jóval szerényebb, mint amit a minisztériumi kommunikáció sugall.
Rendőr az utcán: plusz pénzből gyorsan lehet plusz jelenlétet venni
A Pósfai-korszak legkézzelfoghatóbb rendészeti intézkedése a júliusban elindított budapesti közbiztonsági akció volt. A kiinduló helyzet súlyos: a Belügyminisztérium szerint az új kormány 8992 fős rendőrségi létszámhiányt örökölt, ebből Budapesten 2020 ember hiányzott. A minisztérium erre harmincnapos fokozott rendőri jelenléttel és a túlórák finanszírozásával válaszolt. Három hét után már voltak mérhető adatok: 1600 rendőr, 97 helyszín, 11 ezer szolgálati óra, 154 elfogás, 118 előállítás, 72 büntetőfeljelentés, 80 szabálysértési feljelentés és 154 helyszíni bírság.
Ez kétségtelenül több, mint egy sajtótájékoztató. A minisztérium azonosított egy problémát, pénzt rendelt hozzá, majd rövid időn belül látható rendőri jelenlétet és intézkedéseket produkált. Ez a kormányzati teljesítmény egyik ritka esete, amikor a bejelentés és a végrehajtás között nem telt el hónapokig tartó előkészítési idő. Csakhogy a számok értelmezése nem állhat meg az elfogásoknál. A 154 elfogás önmagában nem mondja meg, hogy Budapest biztonságosabb lett-e. Nem tudjuk, hogy az akció után csökkent-e a bűncselekmények száma, visszaszorultak-e a problémás területekről a visszatérő elkövetők, vagy egyszerűen csak több rendőr végzett több intézkedést ugyanazon a helyen. Budapest pedig nem maga az ország, így a felmutatott érdem nem általánosítható.
A plusz rendőri jelenlét rövid távon egy fókuszált területen lehet látványos. De ha csak túlórából és ideiglenes átcsoportosításból tartható fenn, akkor nem megoldás, hanem drága és eseti tüneti kezelés. Minden hatosnál magasabb osztályzat ezért túl nagylelkű lenne. A beavatkozás működött, de a tartós hatásnak még nyoma sincs.
Osztályzat: 6/10.
Kilencezer hiányzó rendőrből csupán néhány tucat jött vissza
A rendőrség humánerőforrás-helyzete mutatja meg a legjobban, mennyire kevés száz nap egy rendszerszintű válság kezelésére. A BM közel kilencezer hiányzó rendőrről beszél, Pósfai pedig arról, hogy évente további 600–800 fővel többen távoznak, mint ahányan belépnek. Ehhez képest jól hangzott, hogy közel 900 korábban leszerelt rendőr jelezte: visszatérne. Csakhogy a szándéknyilatkozat nem realizált létszámnövekedés.
Az első száz nap végéig a 900 jelentkezőből a miniszter közlése szerint több tucat embert vettek ténylegesen vissza az állományba. Ez több ugyan, mint a nulla. De egy 8992 fős hiányhoz képest nem is olyan eredmény, amely érdemben megváltoztatná a helyzetet.
A minisztérium közben visszaállította a végrehajtó állomány számára a 24/72 órás szolgálati rendet, és ismét engedélyezte a szolgálat alatti mobiltelefon-használatot. Ezek a döntések javíthatják a munkakörülményeket, de önmagukban nem oldják meg sem a bérezési, sem a túlterheltségi, sem a pályaelhagyási problémákat. A 24/72-es munkarend visszaállítása ráadásul nem új erőforrást teremt, hanem a meglévő állomány beosztását rendezi át. A telefonhasználat engedélyezése pedig legfeljebb azt mutatja, hogy korábban a munkaszervezésben is voltak életszerűtlen szabályok. Az igazi kérdés az lenne, hogy: megállt-e az állomány fogyása, javult-e a megtartási arány, és több rendőr marad-e a pályán, mint amennyi távozik. Erre száz nap után nincs közzétett adat. Talán nem véletlenül?
A néhány tucat visszatérő rendőr politikailag jól kommunikálható, szakmailag azonban egyelőre erősen marginális eredmény.
Osztályzat: 3/10.
A 150 milliárdos szám: nagy, de a költségelkerülés vagy forrásmegvonás még nem megtakarítás
A Pósfai-féle BM első száz napjának legnagyobb száma a 150 milliárd forint. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal július 15-én felmondta a Lounge-csoporttal fennálló két keretmegállapodását. Az egyik rendezvényszervezésre szólt: nettó 75 milliárd forintos keretösszeggel. A másik kommunikációs, reklámügynökségi és médiavásárlási feladatokra: szintén nettó 75 milliárdos kerettel. Összesen: 150 milliárd forint.
A kormányzati kommunikációban ez könnyen megtakarításként jelenik meg. Csakhogy a keretmegállapodás nem azonos egy már teljes egészében megrendelt és kifizetett számlával. A keret azt mutatja meg, hogy az állam legfeljebb mekkora összegben rendelhet. Nem azt, hogy ennyit biztosan el is költött volna. A pontos állítás ezért nem az, hogy Pósfai 150 milliárdot megtakarított, hanem az, hogy: a minisztérium megszüntetett két, összesen 150 milliárd forintos potenciális állami megrendelési keretet.
Ez önmagában is jelentős döntés lehet. De a tényleges pénzügyi hatás csak akkor számolható ki, ha tudjuk, mennyit rendeltek volna meg a keretekből, milyen kötelezettségek keletkeztek már, és milyen új szerződésekkel pótolják majd a kieső szolgáltatásokat. A 150 milliárdos szám tehát inkább felső korlát, mint megtakarítás. A döntés ettől még fontos: a kormány belenyúlt egy olyan szerződéses rendszerbe, amely korábban hosszú időre biztosított volna állami megrendeléseket. De a pénzügyi eredményről és a jövőbeli számokról egyelőre csak feltételes módban lehet beszélni. Az ötnél nagyobb osztályzat ezért indokolatlanul magas lenne.
Osztályzat: 5/10.
Augusztus 20.: olcsóbb lett, de nem annyival, mint ahogy elsőre látszik
A 2026-os Szent István-napi programsorozat története jól mutatja, miért veszélyes egyetlen látványos szám alapján sikert hirdetni. Az előző konstrukció szerint a rendezvény mintegy 17,5 milliárd forintba került volna. Az új kormány felmondta a korábbi szerződéseket, majd az új lebonyolítás hozzávetőleg 4 milliárd forintból valósult meg. Papíron: 17,5 milliárd → körülbelül 4 milliárd. Ez első látásra 13,5 milliárd forintos megtakarításnak tűnik. Csakhogy közben kiderült, hogy az előző szerződés alapján 8,7 milliárd forintot már korábban kifizettek. Ez alapvetően változtatja meg a képet. A tényleges megtakarítás nem a két szerződés névleges értékének különbsége, hanem az, ami a már kifizetett összeg, a visszatérítések, az esetleges felmondási költségek és az új rendezés költsége után ténylegesen az államnál marad.
Amíg nem tudjuk, mennyi térül vissza a korábban kifizetett pénzből, addig a 13,5 milliárdos megtakarítás inkább kommunikációs, mint könyvelési adat. A történet másik része még kellemetlenebb. A G7 birtokába került levelezés szerint a későbbi nyertes Hardrock Kft. vezetője már a tender kiírása előtt, sőt a korábbi Lounge-szerződés felmondása előtt kapcsolatban állt az ügy szereplőivel és információkat kapott a rendezvényről. A hirdetmény nélküli eljárásban három vállalatot hívtak meg, de végül csak a Hardrock adott ajánlatot, nettó 3,1 milliárd forintért. A cikkben megszólaló források súlyos verseny- és átláthatósági problémákat vetettek fel. Később a Mi Hazánk feljelentést jelentett be, a Fidesz pedig a Közbeszerzési Hatósághoz fordult. Ezek nem bizonyítják, hogy jogsértés történt, de azt igen, hogy a tender körülményei nem tekinthetők megnyugtatónak.
Így a kormány egyszerre tudta elmondani, hogy olcsóbban rendezte meg az ünnepséget, és közben magyarázkodnia kellett arról, miért csak egy ajánlat érkezett, illetve hogyan kerülhetett a nyertes cég vezetője már a pályázat előtt információs helyzetbe. Ez Költségcsökkentésre: 6/10. Átláthatóságra: 2/10.
Összesített Osztályzat: 4/10.
A vezetőcsere nem teljesítménymutató
Pósfai száz nap alatt jelentősen átírta a rendészeti vezetői térképet. Új budapesti rendőrfőkapitányt nevezett ki, több vármegyei főkapitányság vezetése megváltozott, és más kulcspozíciókban is cserék történtek. Politikailag ez fontos lehet. Eredményként azonban egyelőre nem értelmezhető. Egy főkapitány lecserélése nem javítja automatikusan a felderítési arányt, nem tesz több járőrt az utcára, nem csökkenti a reagálási időt, és nem állítja meg a rendőrségi létszám fogyását. A vezetőcsere legfeljebb lehetőség. A teljesítmény később mérhető majd:
- javul-e a felderítési arány,
- csökken-e a reagálási idő,
- kevesebb lesz-e a betöltetlen státusz,
- javul-e a rendőrök megtartása,
- és változik-e a közbiztonsági helyzet.
További kérdés, hogy mennyivel később lesznek ezek mérhetők? Addig a személycserék semmiképp sem kerülhetnek be Pósfai eredménylistájába. Majd akkor, ha az új vezetők eredményt produkálnak.
Osztályzat: 1/10.
És ami még mindig csak jövő idő
Ez az első száz nap legfontosabb negatívuma. A nagy szerkezeti vállalásokból szinte egyik sem jutott el odáig, ahol már eredményt lehetne mérni. A rendőrségi struktúra átalakítása még folyamat. A TEK és az NNI új helyének kialakítása folyamat. A rendőri bérrendezés előkészítés alatt áll. Az új életpályamodell terv. Az új nyugdíjrendszer terv. Az új rendőregyenruha folyamat. A tűzoltóság önállósítása jövőbeni vállalás. A rendőrség adminisztratív tehermentesítése szintén folyamat. Ezek közül több fontosabb lehet majd, mint minden, ami az első száz napban ténylegesen megtörtént. Csakhogy egy száznapos értékelésben nem lehet pontot adni arra, ami még csak ígéret.
A kormányzati kommunikáció hajlamos a terveket is teljesítményként bemutatni. Fontos viszont, hogy különválasszuk a bejelentést, a döntést, a szerződéskötést, a kifizetést és a tényleges eredményt. Pósfai első száz napjánál ez a különbség különösen látványos. A minisztérium sok mindent bejelentett, néhány dolgot végrehajtott, de kevés olyan eredményt mutatott fel, amely tartósan megváltoztatná a rendőrség működését. Pósfai első száz napjának mérleg így maximum elégséges.
Ez ugyan még nem teljes kudarc. A minisztérium képes volt gyorsan rendőri erőforrást átcsoportosítani, szerződéseket felmondani és egyes rendezvények költségét visszavágni. De ezekből még nem következik, hogy a magyar rendészet működése javult. A budapesti akció inkább azt bizonyította, hogy plusz pénzből és plusz munkaórából rövid időre növelhető a rendőri jelenlét. A rendőrségi létszámhiány viszont ettől nem csökkent érdemben. A 150 milliárdos keretek megszüntetése politikailag erős lépés, de nem azonos 150 milliárd forint megtakarításával. Az augusztus 20-i rendezvény olcsóbb lett, de a már kifizetett 8,7 milliárd forint és a vitatott közbeszerzési körülmények miatt a kormány nem tudja egyszerűen sikerként elkönyvelni az ügyet. A vezetőcserékből pedig addig nem lesz teljesítmény, amíg nem látszik, hogy az új vezetők alatt javul-e bármi a rendőrség működésében. Pósfai első száz napjának legpontosabb mérlege ezért nem az, hogy a miniszter semmit sem csinált. Hanem az, hogy a rendszer legnagyobb problémáihoz egyelőre nem tudott elég mélyen hozzányúlni, ami a szaktárca problémáival való ismerkedéssel magyarázható. Ez persze már önmagában is felveti a megfelelő kompetencia hiányának kérdéskörét?! A sokat hangozatott szervezetfejlesztési készség ugyanis már transzparens mód vitatható, mert a folyamat megállni látszik egyelőre a vezetőcseréknél.
A minisztérium ugyán már képes volt látványosan beavatkozni a költséges állami rendezvények és kommunikációs szerződések világába. Azt azonban még nem bizonyította, hogy képes tartósan javítani a rendőrség működését, megállítani az állomány fogyását, vagy érdemben csökkenteni a közel kilencezres létszámhiányt. A plusz túlóra ugyanis nem reform. A keret felmondása nem megtakarítás. A terv nem eredmény. És a néhány tucat visszatérő rendőr nem oldja meg a kilencezres hiányt. Az első száz nap ehhez kevés volt. A következő háromszázra viszont ez már nem lesz mentség.
Végeredmény: 4/10.
Száz nap sport: mit változtatott az új sportvezetés a közpénzek felhasználásán? Értékelés
Az új sportirányítás első száz napjának legfontosabb eredménye egy évi négymilliárd forintos megtakarítás lehet a futballközvetítési jogokon. Azt azonban nem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy ez Pósfai Gábor sportpolitikájának eredménye. A többi nagy bejelentés egyelőre inkább vizsgálat, egyeztetés vagy ígéret: a TAO-rendszer, az akadémiák és az állami sportvagyon működése továbbra is kevéssé átlátható.
Az első száz nap politikai mérlege ritkán szól kizárólag a tényekről. A kormányok ilyenkor rendszerint egyetlen kommunikációs csomagba rendezik a saját döntéseiket, a korábban előkészített programokat és azokat az eseményeket is, amelyeknek a lebonyolításához már nem volt közük. A sportban ez különösen könnyen megtörténik. Egy telt házas nemzetközi verseny, egy magyar érem vagy egy sikeresen megrendezett világverseny látványos eredmény. De ha az eseményt évekkel korábban készítették elő, a finanszírozásról pedig még az előző kormány döntött, akkor ezek nem az új sportvezetés első száz napjának teljesítményei. Ezért a mérleget három kérdés alapján vizsgáltuk:
- Mi indult el ténylegesen az új vezetés alatt?
- Milyen döntéseknek lett mérhető pénzügyi vagy intézményi következménye?
- Mi az, ami egyelőre csak bejelentés vagy folyamat?
A válaszok alapján az első száz nap inkább a rendszer feltérképezéséről szólt, mint a reformjáról.
A négymilliárdos megtakarítás nyoma nem egyértelműen a sportminiszterhez vezet
A legnagyobb számszerű változás a magyar labdarúgás televíziós közvetítési jogainál történt. A korábbi, mintegy évi 10 milliárd forintos összeg helyett az új konstrukció körülbelül 6 milliárd forintba kerül. Ez évente 4 milliárd forintos, nagyjából 40 százalékos csökkenést jelent. Közpénzügyi szempontból ez jelentős eredmény.
A szerződés nyilvánosan ismert adatai alapján azonban nem állapítható meg egyértelműen, hogy a megtakarítás az új sportirányítás tárgyalási eredménye volt-e. A megállapodás az MTVA és a Magyar Labdarúgó-szövetség között jött létre, és nincs olyan dokumentált információ, amely alapján a négymilliárdos csökkentést közvetlenül Pósfai Gáborhoz vagy a Belügyminisztériumhoz lehetne kötni. Ez fontos különbség. Az állam valóban kevesebbet fizethet a közvetítési jogokért. De egy kormányzati teljesítménymérlegben nemcsak az eredmény nagyságát, hanem az eredményhez vezető döntési láncot is meg kell tudni mutatni. A megtakarítás igazolható. A politikai felelősség és az érdem megoszlása nem.
Osztályzat: 5/10.
Sukoró: az állami vagyon használatának ára továbbra sem ismert
Közvetlenebbül kapcsolódik az új sportvezetéshez a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia ügye. Az állam több tízmilliárd forintból építette fel a létesítményt, majd további közpénzt fordít a működtetésére. A használat feltételei ugyanakkor sokáig nem tartalmaztak olyan nyilvánosan megismerhető bérleti konstrukciót, amely alapján világosan látszana: az állami vagyon használója mennyivel járul hozzá az infrastruktúra fenntartásához.
Kálnoki-Kiss Attila, az új sportirányítás egyik meghatározó szereplője ezt a kérdést tette fel: miért használható érdemi ellenérték nélkül egy több tízmilliárd forintból létrehozott állami sportlétesítmény? Ez nem elvi vita. A bérleti díj, a fenntartási költség és a használat jogcíme közvetlenül befolyásolja, hogy az állam mennyi pénzt költ, illetve mennyi bevételtől esik el. A száz nap végére azonban továbbra sem ismert:
- mekkora bérleti díjat állapítottak meg;
- mikortól kell azt megfizetni;
- mennyi bevétel folyik be az államhoz;
- hogyan oszlik meg a fenntartási költség;
- készült-e független értékbecslés a használat ellenértékéről.
Az irányváltás érzékelhető, a pénzügyi eredmény azonban még nem. A kérdés megvan. A nyilvános számla hiányzik.
Osztályzat: 3/10.
A 92 szövetségi egyeztetés önmagában nem reform
Az új sportvezetés egyik legtöbbet kommunikált lépése a 92 sportszövetséggel folytatott egyeztetés volt. A találkozók fontos információkat adhatnak a rendszer működéséről. De önmagukban nem bizonyítják, hogy a sportfinanszírozás vagy az állami támogatások rendszere megváltozott. A valódi eredményhez legalább az alábbi kérdések egyikére választ kellene látni:
- csökkent-e az adminisztráció;
- változott-e a támogatások elosztása;
- több pénz jut-e az utánpótlásra;
- szigorodtak-e az elszámolási szabályok;
- teljesítményhez kötötték-e az állami támogatásokat;
- megszűnt-e valamelyik pazarló vagy párhuzamos konstrukció.
Az első száz nap alapján ezek közül egyik sem bizonyítható. Az egyeztetés a kormányzás része, de nem azonos a döntéssel és az eredménnyel. Mindkettő csak akkor mérhető, amikor jogszabály, szerződés, költségvetési sor vagy intézményi változás követi.
Osztályzat: 3/10.
TAO: a legnagyobb pénzügyi rendszer, a legkevesebb konkrétum
A társaságiadó-kedvezményből finanszírozott sporttámogatás, vagyis a TAO, továbbra is a magyar sport egyik legnagyobb pénzügyi rendszere. A konstrukcióban jelentős összegek mozognak, miközben a támogatások elosztása, a projektek kiválasztása és az eredmények ellenőrzése régóta viták tárgya. Az új vezetés felülvizsgálatot jelentett be. Ez önmagában indokolt lépés, de nem eredmény. Az első száz napban nem látszik:
- új, nyilvános támogatási modell;
- számszerű megtakarítás;
- átalakított elosztási rendszer;
- egységes teljesítménymérés;
- olyan adatbázis, amelyből követhető lenne, melyik támogatás milyen eredményt hozott.
A „felülvizsgáljuk” azt jelenti, hogy a döntés még nem született meg. A TAO esetében ez különösen fontos, mert a rendszer mérete miatt minden változtatásnak milliárdos költségvetési hatása lehet. A legnagyobb kérdés tehát továbbra is nyitva maradt: az új vezetés kevesebb pénzt akar-e a rendszerbe engedni, vagy csak másképpen akarja elosztani ugyanazt az összeget.
Osztályzat: 1/10.
Akadémiák: az átvilágítás terén még nem látszik a fény az alagút végén
Az akadémiai rendszer szintén az új sportpolitika egyik központi vizsgálati területe. Az állam jelentős összegeket fordít sportinfrastruktúrára, működtetésre és utánpótlás-nevelésre. Az akadémiák teljesítménye azonban nehezen összehasonlítható, a finanszírozás és az eredményesség kapcsolata pedig nem minden esetben követhető nyilvánosan. Az új vezetés megkezdte a rendszer átvilágítását. A száz nap alatt azonban nem történt olyan nyilvánosan dokumentált változás, amely alapján meg lehetne mondani:
- mely akadémiák finanszírozását csökkentették;
- mely intézményeknél változott a működési modell;
- történt-e összevonás vagy megszüntetés;
- milyen teljesítménymutatók alapján osztják majd a támogatást;
- mekkora megtakarítást várnak az átalakítástól.
Az átvilágítás szükséges előfeltétel lehet. De amíg nincs döntés, addig nincs reform és nincs megtakarítás sem.
Osztályzat: 1/10.
Elszámoltatás: vizsgálat van, következmény nincs
Az új sportvezetés egyik legerősebb politikai ígérete az elszámoltathatóság. Az elmúlt másfél évtizedben jelentős közpénzek mentek sportlétesítményekre, akadémiákra, szövetségekre és nemzetközi eseményekre. Ha az új vezetés szerint ezek között szabálytalan vagy gazdaságilag indokolhatatlan konstrukciók is lehettek, akkor a vizsgálatoknak előbb-utóbb konkrét következményekhez kell vezetniük. Az első száz nap után azonban nem látszik olyan nagy sportügyi ügy, amely az új vezetés vizsgálata nyomán már büntetőjogi vagy jelentős pénzügyi következményig jutott volna. Ez nem bizonyítja, hogy korábban minden rendben volt. Azt viszont igen, hogy az elszámoltatás egyelőre politikai ígéret maradt. A vizsgálat kezdete nem azonos a felelősség megállapításával. A felelősség megállapítása pedig nem azonos a pénz visszaszerzésével.
Osztályzat: 1/10.
Ki irányítja valójában a sportpolitikát?
Az első száz nap személyi szempontból is érdekes képet mutat. Formálisan Pósfai Gábor a sportért is felelős miniszter. A sportpolitika napi nyilvános arca azonban inkább Kálnoki-Kiss Attila lett. A sukorói akadémia, az akadémiai rendszer, a sportszövetségekkel folytatott egyeztetések és a finanszírozási rendszer vizsgálata elsősorban az ő szerepléseihez kapcsolódik. Ez önmagában is probléma. Egy miniszter feladata lenne minden jelentős ügyben a személyes szerepvállalás.
A számonkérhetőség szempontjából is fontos volna, hogy világos legyen:
- ki hozza a döntést;
- ki írja alá a szerződést;
- ki felel a végrehajtásért;
- ki számol be az eredményről;
- ki viseli a politikai felelősséget, ha a reform elmarad.
Az első száz nap alapján inkább egy új vezetési struktúra és új ellenőrzési szemlélet körvonalazódik, mint egy Pósfai Gábor nevéhez köthető, részletes sportpolitikai reformcsomag.
Osztályzat: 3/10.
Mit lehet tényszerűen elkönyvelni?
A száznapos mérlegben jelenleg az alábbi tételek szerepelnek:
- évi mintegy 4 milliárd forintos megtakarítás a futballközvetítési jogokon, amelynek politikai felelőse nem azonosítható egyértelműen;
- a sukorói akadémia használatának és finanszírozásának felülvizsgálata, nyilvánosan ismert pénzügyi eredmény nélkül;
- 92 sportszövetséggel folytatott egyeztetés, konkrét rendszerszintű döntés nélkül;
- a TAO-rendszer felülvizsgálata, új modell nélkül;
- az akadémiák átvilágítása, közzétett eredmény és döntés nélkül;
- elszámoltatási ígéret, bizonyított jogi vagy pénzügyi következmény nélkül.
Ez alapján az első száz nap nem tekinthető reformidőszaknak. Maximum egyfajta előkészítő szakasznak minősíthető.
Végeredmény: 3 (kerekítve)/10
A három pont nem azt jelenti, hogy semmi sem történt. Az új sportvezetés fontos kérdéseket tett fel az állami vagyon használatáról, a sportfinanszírozásról és a közpénzek ellenőrzéséről. Ezek a kérdések korábban nem mindig kaptak ekkora nyilvánosságot. De egy miniszter teljesítményét nem a feltett kérdések vagy szereplések, hanem a döntések és a gyakorlati lépések alapján lehet megítélni. Jelen esetben még előadásról sem igazán lehet beszélni.
A következő száz napban ezért már nem lesz elegendő azt mondani, hogy folyik az átvilágítás. Meg kell mutatni:
- melyik szerződést tárgyalták újra;
- melyik pazarló konstrukciót szüntették meg;
- mennyi közpénzt takarítottak meg;
- hogyan változott a TAO elosztása;
- milyen eredmény alapján kapnak támogatást az akadémiák;
- mennyi pénz került vissza az államhoz;
- indult-e felelősségre vonás a feltárt ügyekben.
Az első száz napban nem a sport reformja történt meg. Egyelőre csak elkezdődött a leltár. A következő időszakban az lesz a döntő kérdés, hogy a leltárból lesz-e nyilvános adat, a nyilvános adatból döntés, a döntésből pedig mérhető közpénzügyi eredmény.
