Home / Hírek / Gazdasági hírek / Gulyás Gergely: rekordérdeklődés az Otthon Start Program iránt

Gulyás Gergely: rekordérdeklődés az Otthon Start Program iránt

Az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram, már 380-400 milliárd forintra érkezett igénylés – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány számára kiemelt cél, hogy újra beinduljon a hitelezés, hiszen ez a gazdasági növekedés és az otthonteremtés támogatásának is alapfeltétele. Ennek érdekében vezették be a fix, 3 százalékos kamatozású Otthon Start Programot, amelyet a rendszerváltás óta a legsikeresebb lakáshitel-programként értékelt – mondta a miniszter.

A bevezetést követő első három hétben naponta közel ezer hiteligénylést rögzítettek, és már meg is születtek az első pozitív bírálatok. Az eddigi adatok alapján az átlagos hitelösszeg 33 millió forint, míg az igényelt hitelek teljes volumene elérte a 380–400 milliárd forintot. Az igénylők több mint 80 százaléka 40 év alatti, az átlagéletkor 34 év – tette hozzá Gulyás.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a gazdaság élénkítéséhez nemcsak a lakossági, hanem a vállalati hitelezés bővítése is szükséges. Ennek érdekében a miniszterelnök és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megállapodott abban, hogy a fix 3 százalékos kamatozású hitel mostantól a vállalkozások számára is elérhető lesz.

A minimálbér-emeléssel kapcsolatban Gulyás Gergely kiemelte: a Nemzetgazdasági Minisztérium feladata, hogy segítse a munkáltatók és a munkavállalók közötti egyeztetéseket, és közreműködjön a tárgyalások összehangolásában.

Címlap: Budapest, 2025. október 9. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. október 9-én. MTI/Illyés Tibor


  • Orbánhoz közel álló csoport vásárolta meg a Blikket
    Meglepő médiavásárlás történt Magyarországon: az Indamedia, amelyet a miniszterelnökhöz közel álló üzletemberek irányítanak, megvásárolta a Blikket és több más Ringier-lapot, köztük a Glamour magazint is. A döntés váratlanul érte a szerkesztőséget. A Blikk főszerkesztője, Nagy Zsolt Iván, és egy vezető kollégája „közös megegyezéssel” távozott. Új főszerkesztőként Kolossváry Balázs veszi át a lap irányítását. A lépés
  • Az M1 megint hülyeséget mondott
    A K&H Bank szerkesztőségünkhöz eljuttatot levelében a következőket közölte: „November 3-án hétfőn és november 4-én kedden több magyar médium is tévesen interpretálta Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének hétfői sajtótájékoztatón ismertetett makrogazdasági helyzetértékelését. Éppen ezért a K&H a félreértések elkerülése végett megismétli állásfoglalását. Németh Dávid hétfőn arról beszélt, hogy költségvetés 2024-ben még jó helyzetben volt,
  • Bokros Lajos: Világbajnok gonoszság – A két- és háromgyerekes anyák élethosszig tartó adómentessége
    Legutóbbi évértékelőjén a magyar miniszterelnök „a világon példa nélkül álló újdonságként” címkézte legújabb választási ötletét, miszerint a két- és háromgyermekes anyák hazánkban egész életük folyamán mentesülnek a személyi jövedelemadó (SZJA) fizetésének kötelezettsége alól. Orbán Viktor szavaiból egyértelműen kitetszik, hogy javaslatát nemcsak igen komolyan gondolja, hanem hallatlanul pozitívnak, előremutatónak, sőt világraszóló vívmánynak tekinti, ami szerinte érdemi
  • Gulyás Gergely: rekordérdeklődés az Otthon Start Program iránt
    Az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram, már 380-400 milliárd forintra érkezett igénylés – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány számára kiemelt cél, hogy újra beinduljon a hitelezés, hiszen ez a gazdasági növekedés és az otthonteremtés támogatásának is alapfeltétele. Ennek érdekében
  • Orbán Viktor: „A BMW egy vagány autó – és mi szeretünk így gondolni saját magunkra”
    Amikor 1998-ban Helmut Kohl kancellárral megállapodtak a magyar és a német ipar együttműködéséről, valahogy így képzelték – idézte fel a magyar miniszterelnök pénteken a BMW Group debreceni üzemének hivatalos megnyitóján. Debrecenben hivatalosan is átadták a BMW új, legmodernebb gyárát, amely több mint háromezer munkahelyet teremt Hajdú-Bihar vármegyében. Orbán Viktor miniszterelnök az avatáson kiemelte: „büszkék vagyunk,

Egy hozzászólás

  • Az érdeklődés és a megkapás között utcahosznyi a különbség. Én még emlékszem a szoci rendszerben a 3 %-os kölcsönre. Addig volt az, míg nem jött a váltás. 15 %-ra ugrott, így fizethetetlenné vált, ugyanis a havi 1500 forintról ugrott 3-4000 -re, a bérek meg mardtak. Vagy a fennmaradtat végtörlesztetted. Annak idején általában a két gyerekes családoknak járt, ahol az anya GYES-en volt aprópénzért. A családfő pedig egy bérből igen nehezen tudta kifizetni. Emlékeim szerint Csányi abban az időben a x. kerületi fiók vezetője volt. Még. 1992-93. A felvehetett összeg 380 ezer volt, amihet kellett valami önerő, de betudták az építőanyagba. A vállaltok is adtak, a KISZ is járt a gyerekek után a vissza nem térítendő. Segített amennyire tudott a család – apa, anya. Az ÁFA 15 % visszakerült az APEH-től az anyagdíjból, ha vitted a számlákat. Így összejött 1-2 millió forint. Akkor egy családi ház bekerülési összege 1.2 millió volt. Csak ezt szerettem volna írni.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.