Valami bűzlik Magyarországon


Ronald J. Tromf
Székesfehérvár mellett több tízezer tonnányi szennyvíziszapot engedtek mondhatjuk nyugodtan a lakosság orra alá. A Horvátországból importált bűzt Pest megyei önkormányzati engedéllyel ásták el a föld alá.
Cser Palkovics kiakadt és nem érti és ennek hangot is adott a Facebook oldalán

„Értetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy Székesfehérvárt, a mi környezetünket érintő ügyekben a Pest Megyei Kormányhivatal dönt, a helyi emberek és az őket képviselő önkormányzat megkérdezése nélkül. Tekintettel raadásul arra, hogy (a facebook korában …) még egy nap várakozás után sem kaptak semmilyen hivatalos magyarázatot, szakmai érvelést a fehérvári emberek az illetékes kormányhivataloktól (teret adva ezzel a valós vagy éppen félinformációknak, a mendemondáknak vagy éppen a pártpolitikai haszonszerzés kampány-felelőtlenségének), rendkívüli közgyűlést hívok össze a jövő hétre, ahova meghívom a két kormányhivatal képviselőit, hogy adjanak tájékoztatást a székesfehérvári közvéleménynek.”

 

Horváth Sándor, a Fehérvári Téglaipari Kft. a 24.hu-nak elmondta mindenben a hatályos jogszabályoknak és engedélyeknek megfelelően járnak el, a Székesfehérvár melletti agyagbányába nem egyszerűen beleengedik a szennyvíziszapot, hanem a cég által kidolgozott technológiával és anyagok hozzáadásával talajt állítanak elő belőle, amit utána az olyan degradálódott területek rekultivációjára lehet használni, mint amilyen például a külszíni bányászat után visszamarad.
Nos ez ha igaz, remek dolog lehet, de még nem jelenti azt, hogy a lakosságot és az önkormányzatot ne tájékoztassa a projektről.
Az MSZP is beleállt az ügybe és a szokásos módján megírta, a nagy semmit, vagyis, hogy irgum-burgum és hogy szégyellje magát a Fidesz, Orbán tehet mindenről, mindezt reagálva arra, hogy Nacsa Lőrinc úgy gondolja a baloldal biznisze a szenyvíz iszap. Erről cikkezett a Hír TV is. Ebből eredendően továbbra is az véleményem, és hogy a témánál maradjak, megy rendesen a szerdobálás. Mint eddig.

Pecunia non olet, azaz a pénznek nincs szaga. Valószínűleg ez a mondat vezethette a Fideszt akkor, amikor a déli nyitás keretein belül bizonyíthatóan több mint 50 ezer tonna szennyvíziszapot engedett az országra.
Tény, hogy a fideszes hivatalok engedélyezték, hogy Horvátországból, Szlovéniából és Olaszországból származó szennyvíziszappal árasszanak el magyar településeket.
Tény, hogy ezen az üzleten egy fideszes önkormányzati képviselő keres súlyos pénzeket, amiért még a saját városát is képes volt bűzbe borítani.
Tény, hogy ez egy nagyon jövedelmező üzlet néhány vállalkozónak, és az elmúlt 9 évben mindenkinek világossá vált, hogy ilyen bizniszeket csak a Fidesz engedélyével lehet lebonyolítani.
Ezért követeljük azoknak a hivataloknak, kormányhivataloknak, minisztériumoknak a számonkérését, amelyek engedélyezték, jóváhagyták a kezeletlen, vélhetően veszélyes hulladéknak számító szennyvíziszap elhelyezését Magyarországon.
Bár a Fidesz-KDNP szokásához híven az MSZP-re mutogat, a tények önmagukért beszélnek: csak az Orbán-kormány engedélyével valósulhatott meg az, hogy hazánk Európa nyilvános vécéje lett. Egyébként is tudjuk, hogy a Fidesz, ha pénzről van szó nem finnyáskodik, rajta tartja a kezét az ország szennyvízvezetékein is.
Nacsa Lőrinc ezért jobban tenné, ha inkább arról számolna be, hogy melyik fideszes haverjának köszönhetően csináltak nyilvános vécét Magyarországból.
Nem állunk meg félúton, a héten további leleplezéssel járulunk hozzá a kaki-gate felszámolásához.

Az egész ügylet elszenvedői a fehérvári és a környező települések lakói.
 

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .