Lemond parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be péntek este.
Gréczy Zsolt közölte: december 31-i hatállyal mond le parlamenti mandátumáról, erről péntek délután tájékoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnököt is.
Gyurcsány Ferenc, aki elfogadta a DK-s politikus döntését, a képviselő bejelentését követően közösségi oldalán „magánéleti hülyeségnek” minősítette Gréczy Zsolt magánügyét, amelyből – mint írta – közügy lett.
Gréczy Zsolt azzal indokolta döntését, hogy intim tartalmú képeinek nyilvánosságra kerülése terhet jelentene a Demokratikus Koalíciónak.
A fényképek, amelyeket szerinte „nyilvánvalóan csak bűncselekmény útján” hozhattak nyilvánosságra, „azt a látszatot keltik, mintha egy erkölcstelen figura lennék” – mondta Gréczy Zsolt. Hozzátette: most is úgy gondolja, nem zaklató, hanem az ügy áldozata. Úgy fogalmazott: „soha senkit nem zaklattam.”
Kitért arra is: továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az általa kilátásba helyezett perek „mennek majd a maguk útján”.
A műsorban arra a kérdésre, hogy elküldte-e a képeket valaha valakinek, azt mondta: „nem tudom, már nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, túl vagyok ezen a történeten”.
Gréczy Zsoltról a médiában először kedden jelentek meg egy névtelen levélíró által küldött képek, azóta pedig újabb fotók is nyilvánosságra kerültek.
A DK politikusa a 2018-as választáson a DK országos listáján szerzett parlamenti mandátumot.
A távozó képviselő mandátumának betöltéséről a párt elnöksége dönt.