Főoldal / Hírek / Gazdasági hírek / Babakötvény a határon túlra

Babakötvény a határon túlra

Arold Péter
Kedves Fidesz agytrösztök. Engedjétek meg, hogy jelezzem abbeli félelmeimet, hogy az erdélyi magyarság felé tett jóindulatotok (sicc!) itthon vissza fog nyalni. Nyilván tudjátok azt is, hogy a még nem elme roggyant itthoniak teljesen tisztában vannak azzal, hogy miért is ez a nagy jóindulat. Többször írtam már itt ezeken az oldalon is, hogy ez egy rendszerbe iktatott szavazatvásárlás. amit a törvény tilt. Ti pénzt adtok szavazatokért.
Idáig sem néztem jó szemmel, hogy mindenfelé osztogatjátok a mi kiadásainkból, adóforintjainkból beszedett milliárdokat „Nemzeti Konzultáció” nélkül. De, hogy most arcátlan módon kiterjesszétek a babakötvény programot nem Magyarországon lő emberekre, hát az már egy aljas és átlátszó húzás.
Mi lenne, ha egyenesen hadat üzennétek Romániának és visszakövetelnétek Erdélyt? Miért ilyen sunyi, beszari módon intézitek megint a dolgotokat? Miért hiszitek, hogy ezt addig fogjátok csinálni, amíg világ a világ?
Magasan lekakilom a DK-t, és a töketlen ellenzéket, de azért olvasni és értelmezni szoktam olyan írásokat is, melyek esetleges írói nem éppen felelnek meg az érdekeimnek és annak képviseletének de Ágnes asszony és a DK tiltakozásával egyet kell hogy értsek. Idézem az OLKT írását
 

Vadai Ágnes a DK alelnöke szerint Semjén Zsolt bejelentette, hogy a jövő évtől kezdve a 42 ezer forinttal járó babakötvényt és a 62 ezer forinttal járó anyasági támogatást megkapják a határon túli magyarok is. Azt is hozzátette, hogy a demográfiai helyzet javítása érdekében mindent kiterjesszenek azokra, akiknek nincs magyarországi lakcíme.
A Demokratikus Koalíció tiltakozik, hogy amíg Magyarországon gyermekek éheznek, és emberek telente saját lakásukban fagynak meg, addig a kormány szociális támogatásokat terjesszen ki a határon túlra. Négy és fél millió magyar ember él a szegénységi küszöb alatt, a kormánynak elsősorban az ő helyzetük javításával kellene törődnie. A magyarországi demográfiai helyzetre ráférne a javulás, de a Felvidéken, Erdélyben vagy a Vajdaságban születő gyermekek ennek a problémának a megoldásához nem járulnak hozzá, hiszen sem adót, sem járulékot nem itt fognak fizetni: ha netán elhagynák szülőföldjüket, akkor sem a Szlovákiától, Romániától leszakadt Magyarországra fognak költözni.
A Fidesz folytatja a határon túli magyarok szavazatainak költségvetési forrásokból történő fölvásárlását. A DK fönntartja javaslatát: ne szavazhasson Magyarországon az, aki soha nem élt itt és nem viseli szavazata következményeit.
Semjén bejelentése arra enged következtetni, hogy a gyest, a gyedet, a családi pótlékot és családtámogatási rendszer összes többi elemét is ki akarják terjeszteni határainkon túlra, ez pedig az államháztartás összeroppanását eredményezné.

Semjén volt keresztény ügyi szaktárs,  lovon parádézó bevonuló, egyesek által plagizáló politikus mire alapozza, hogy a mi demográfiánkat fogja növelni, egy a Vajdaságban, vagy éppen Erdélyben született gyermek? Szívesen elmondom, amire gondolok. A kettős állampolgárság megadásával, alanyilag jogot kaptak arra, hogy nekik is járjon a kedvezmény, vagy a program adta lehetőség. A születendő gyermek automatikusan megkapja a szülei által a magyar állampolgárságot. Rendben. De az ott akkor is Románia marad.  Továbbá. A pénzt, hol fogják elkölteni? Átruccannak Békéscsabára, vagy Gyulára, esetleg Romániában költik el ott növelve a román gazdaság bevételét? Ez a Semjén egyszerűen elmebeteg, vagy csak nekifutásból hülye?
Vagy én vagyok hülye és nem értem az új szelek szavát, amit már Dr. Semjén Zsolt úr befújdogált?

„Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket”
Vagy:

„Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni”

És minket ki véd meg, és kitől?


 


  • Novák Katalin „munkába állt” – De ne aggódjanak, a rezidenciát továbbra is mi fizetjük!
    Úgy tűnik, a kegyelmi botrány utáni kényszerpihenő véget ért: Novák Katalin újra a munka világában próbál szerencsét. A hír hallatán sokan fellélegeztek: a volt köztársasági elnöknek a törvény értelmében le kell mondania a havi közel 5 millió forintos tiszteletdíjáról, amíg máshonnan kap fizetést. De mielőtt bárki azt hinné, hogy a volt államfő mostantól a saját
  • Lendvai Ildikó – De tojt-e nekem is a nyuszi?
    Ez az írás arról szól, mit tojt nekünk a kormánynyuszi húsvétra. A link a cikkhez itt olvasható. ” Most, hogy választást készül nekünk tojni a nyuszi, buzog a vér népünk költői vénájában. Mint hallom, a korlátozott fantáziájú verselők megelégednek azzal, hogy ,Zöld erdőben jártam, / legelő zebrát láttam’, amelyik természetesen szintén kölnire szomjúhozott. Ugyanebben a
  • Panyi Szabolcs segítséget kér – mi leközöljük
    KÖZLEMÉNY ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS LEHETSÉGES FORRÁSOKHOZ A magyar kormány kémkedés miatt tett feljelentést ellenem, legalábbis erről beszélt ma Gulyás Gergely a kormányinfón. Oknyomozó újságírók megvádolása kémkedéssel egészen példa nélküli a 21. században egy európai uniós tagállamtól. Ez tényleg a putyini Oroszország, Belaursz és a hasonló rezsimek sajátja. Mivel már több mint egy évtizede dokumentálom, hogyan hálózzák
  • Fekete-Győr András – Tovább dől a dominó
    Tovább dől a dominó: Ternyák András, a DK kispesti jelöltje is visszalépett az indulástól! Bár indoklást egyelőre nem fűzött a döntéséhez, a lépése így is óriási segítséget jelenthet Budapest 8-as választókerületének. Kispesten ugyanis különösen megosztott a mezőny: a regnáló képviselő, Kunhalmi Ágnes is újra megméretteti magát, és a Kutyapárt is rajthoz áll a Tisza jelöltje
  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?
    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok
Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.