Hullanak a fejek Somogyban

Dübörög a Fidesz-húsdaráló: ma elbocsátották a Somogyitól Fónai Imrét és Vas Andrást.

Munkavégzés alól azonnali hatállyal felmentve

A baljós előzmények után számítani lehetett arra, hogy a hóhérmunkát nem hagyják félbe: ma eltávolították a Somogyi Hírlaptól a két leginkább kritikus hangú, mellesleg legalaposabb és szakmai-újságírói értelemben legjobb munkatársat. Csermely Péter hétpróbás médiasakál, az újdonsült vezérigazgató jobbkeze személyesen végezte az egzekúciót: „áttekintették” az érintettek ez évi munkásságát, és ennek alapján hozták meg a rögtönítéletet. Nyilván nem így volt: ahogy Lengyel János kinevezése mögött, úgy e lépés hátterében is Szita Károlyt sejthetjük. Ebből amúgy az is látszik, hogy az új főszerkesztőre gyakorlatilag semmi sincs bízva.

Az igazi aljasság az volt, hogy két hete, Lengyel kinevezésekor még azt mondták a szerkesztőségnek, hogy csak januárban lesznek személyi változások: hoznak néhány embert, mert kevesen vannak. Ezt mondta Pauska Zsolt al-alhóhér, hogy aztán az érintetteknek még inkább fájjon, megteremtve ezáltal a szép karácsonyukat.

Fónai Imre évtizedek óta volt az oszlopa Somogyinak a Siófok-Balaton-part körzetéből, s mióta egy „nem-fideszes”, Lengyel Róbert Siófok polgármestere, egyre méretesebb szálka a helyi Fidesz szemében. Ha csak annyi, hogy teszed a dolgodat, és tudósítasz a siófokiak polgármesterük melletti tüntetéséről, már halálos bűnt követtél el, csak meg kell nézni a cikk alatti kommenteket.

Tudjuk: számukra, ha nem vagy elkötelezett, véresszájú fideszes, akkor nem vagy.

Vas Andrással, miután mindketten többnyire a kaposvári közélettel-kultúrával foglalkoz(t)unk, számtalan vitánk volt, ám most nem ezek felemlegetésének van itt az ideje, hanem a feltétlen szolidaritásénak. Családokat, egzisztenciákat felforgatni nettó hatalmi arroganciából, erőfitogtatásból, a többiek, és az egész város megfélemlítése okán, primitív aljasság. Úgy, ahogyan a Kapos vagy a Somogy tv munkatársai is ennek áldozatává váltak korábban, persze más-más szituációban.

Vas András kiállása, pl. a gumiégető-ügy kapcsán írott cikkei méltán bőszítették fel a helyi Fideszt és konkrétan Szita Károlyt. A többieknek pedig meg kell tanulniuk, hogy a legkisebb lazaságért is repülhetnek, semmi nem számít, csak a lojalitás. Nem elég többé óvatoskodni, helyezkedni, kétértelmű célzásokkal, üzengetéssel szétkenni a sz@rt hatalom és ellenzék közt. Mostantól igazodni fogtok, kutyák.

Ami az újságírás halála. Meg persze a színházi munkáé, a hídépítésé, a tanításé, a hegedülésé és a gyógyításé. Már látszanak az eredmények.

Forrás: kapost.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .