Sípok, dudák a Kossuth téren

Sípokkal, dudákkal és kereplőkkel igyekeztek megzavarni tüntetők a Kossuth téri állami ünnepséget vasárnap délután. Egy részük, a Civil Ellenzéki Kerekasztal és a Demokratikus Ellenállás nevű szervezetek tagjai a Kossuth tér Vértanúk felé eső részénél helyezkedtek, ahol rendőrsorfal állta útjukat. Az Együtt szimpatizánsai a másik oldala felől érkeztek és az Országház előtti tér Alkotmány utcai torkolatához álltak.

Az ünnepség alatt sípokkal, dudákkal és kereplőkkel fejezték ki nem tetszésüket. Tiltakozásuk a miniszterelnök felszólalása alatt erősödött fel a leginkább, miközben az ünneplő tömeg “Viktor!” felkiáltásokkal köszöntötte a kormányfőt.

Több ünneplő és demonstráló között alakult ki szóváltás, dulakodás.


1956 – Tüntetők a Parlamentnél

Egy múlt vasárnapi, a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt rendezett tüntetésen Juhász Péter, az Együtt alelnöke arró szólította fel az embereket, hogy október 23-án fütyüljék ki a miniszterelnököt a Kossuth téren. A Fidesz erre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg az állami ünnepséget, az alvilághoz köthető figurákkal “együttműködésben”.

Hollik István országgyűlési képviselő az ünnepet értékelő sajtótájékoztatón azt mondta: nem sikerült megzavarni az ünnepet.

Forrás: hirado.hu

Megosztod?

1 hozzászólás

  1. Author

    Nos én ezt nem megzavarásnak, hanem a jelenlegi kormány ellen kifejezett nem tetszésnek nevezném.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .