•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Az Együtt alelnöke vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a feltételezett Quaestor-stróman ellen
 
Pápai Levente
Pápai Levente

Pápa Levente, az Együtt alelnöke a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordul annak érdekében, hogy kiderüljön: miből lett milliomos Orgován Béla, aki gyaníthatóan Tarsoly Csaba strómanja volt a fideszes Quaestor-botrányban. Az Együtt szerint felmerül annak gyanúja, hogy Orgován tízmilliókat kaphatott ezen szolgálataiért.
A Bors információi szerint 17 millió forintért vásárolna céget a Quaestor-ügyben elhíresült Orgován Béla. A lap értesüléseit Orgován nem tagadta, közölte: saját jövedelméből akarja bevásárolni magát a cégbe, ahhoz pedig senkinek semmi köze, hogy miből él. Mint ismert, Orgován Béla szobafestő márciusban mindössze tíz napra vette át a Quaestor vezérigazgatói tisztségét Tarsoly Csabától, aki jelenleg letartóztatásban van. A Quaestor-csoport ellen százmilliárdos csalás gyanújával folyik nyomozás, melyben tanúként Orgován Bélát is kihallgatták.
Pápa Levente, az Együtt alelnöke a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordul, és vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Orgován Béla ellen, mert nem tisztázott, hogyan lett hirtelen a korábban szerényen élő szobafestőnek tízmilliós autója, és annyi pénze, amiből 17 milliós cégtulajdont vásárolhatna. Az Együtt szerint felmerül annak gyanúja, hogy Orgován csak egy stróman, akire azért volt szükség, hogy Tarsoly Csabáék milliárdokat vehessenek ki a csődeljárás alá vont cégeikből, és ezen szolgálataiért tízmilliókat kaphatott. Továbbá ez a korábbi vezérigazgató csere a Quaestor élén azt is elősegíthette, hogy eltűnjenek papírok és a büntetőjogi felelősség ne legyen megállapítható. Erről korábban írt blogbejegyzése:
http://papalevente.blog.hu/2015/03/27/mostanra_mar_feleslegesen_tartoztattak_le_tarsolyt.
Az Együtt a Quaestor-ügyet egy fideszes bűnbanda botrányának tartja, melyben Orbán Viktor a bandavezér, de benne van Szijjártó Péter külügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész is. Pápa Levente az ügyben számos feljelentést tett, ezek sorába illeszkedik a mostani vizsgálat kezdeményezése is.
 
Budapest, 2015. szeptember 25.
Ezt is olvassa el!
Videón üzent Bajnai

Bajnai Gordon videóüzenetben biztosította támogatásáról Karácsony Gergelyt, miután utóbbi egyelőre alulmaradt Horváth Csabával szemben a baloldali előválasztáson.

Szanyi – ISZOMM

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt "gyermek kora óta" az nem fogja megállni a helyét a Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

Fodor megint bekavart. Kinyírta a Párbeszéd frakcióját

Most mondjátok meg, de tutiba. Mi ez, ha nem szándékos kibaszás? Mi ez, ha nem a Fidesz szekerének tolója? Szabó Elolvasom

Párbeszéd: az Emmi kudarcot vallott az iskolák felkészítésében

MTI hír A Párbeszéd szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látványosan kudarcot vallott az iskolák, óvodák Elolvasom

Április 19-én „fellázad az ország"

Országos kormányellenes tüntetés lesz áprilisban.A demonstrációkat civilek és a „demokratikus ellenzéki pártok" szervezik. Április 19-én fellázad az ország a #KorrupcióKormánya Elolvasom

A Fidesz megint megakadályozta, hogy végre tisztán lássunk ügynökügyben!

Sötétben bújkáló, rémhírterjesztő... Forrás: Google Az Igazságügyi bizottság leszavazta a Párbeszéd Magyarországért, az ügynökakták átláthatóságára vonatkozó Elolvasom

Rogán Antalnak távoznia kell a kormányból

A Párbeszéd Magyarországért szerint Rogán Antal láthatóan nem tudja tisztázni magát az őt ért korrupciós vádak alól. A sajtó elől Elolvasom

DK: megállapodásra törekszünk Szegeden

A Demokratikus Koalíció (DK) arra törekszik, hogy az ellenzéki pártok megállapodásra jussanak Szegeden az őszi önkormányzati választási indulás ügyében, a Elolvasom

EU-tisztújítás – Fidesz-KDNP

MTI hír EU-tisztújítás - Fidesz-KDNP: a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon A bevándorláspárti baloldal bosszút Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

Nesze neked Hungarikum! Szemétbe a Tokajival!

Az alfahir.hu járt utána a Tokaji borunkról szóló történetnek. Több ezer üveg minőségileg kifogástalan palack tartalmát dobják szemétre. Ahogy arról Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

„Tarlóssal tulajdonképpen felmosták a padlót”

Az Együtt-PM véleménye szerint a Fidesz képviselői pénteken bejelentették, hogy végképp szeretnék tönkretenni Budapestet és elcsalni az önkormányzati választást – Elolvasom

Bocsánatot kért Miniszterelnöki Kabinetiroda

Nyitólapján kért bocsánatot a kormány a Magyar Helsinki Bizottságtól. Végrehajtotta a Kúria ítéletét a Miniszteri Kabinetiroda, és a kormány honlapjának nyitóoldalán Elolvasom

Mráz Ágoston Sámuel: Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen Elolvasom

Fidesz: az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a “börtönbizniszen”!

A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt Elolvasom

Európai Parlament-i szavazás 2019

Arold Péter Hazaküldték "Áts Feriéket" a szavazókörből, mert piros volt az inge. Tiszta Pál utcai fiúk. Szegény Nemecsek, ha ezt Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments