Itt kérem szépen a baloldal szerint Viktorunk hergelte a népet még az az előtt, hogy itt láttunk volna akár egy migránst is. No akkor én mondom, ami szerintem.
Ezt a hergelést azért nem értem. Engem nem hergelt senki. A plakátot magasan leszartam. Az ellen plakátot is. Bár hozzáteszem sok értelme nem volt sem ennek, sem annak. Erre a német felfüggeszti Schengent. Mi nem mertük. Az Osztrákia visszaállítja a határellenőrzést, mi még csak most fogjuk lezárni. Münchenben lezárták ma a főpályaudvart, mert bombariadó volt. A Dán áthajtotta Svédországba azt aki inkább oda vágyott oly hirtelen, mert rájött, hogy ott is regisztrálni akarnak. Svédországból hová megy? Az Északi sarkra? Hát eléggé Északnak mentek az Egyenlítő környékéről. A magyar balos média közben, a CNN-nel együtt azon csámcsog, hogy „felbuktattak” egy Magyarországon illegálisan tartózkodó, az ISIS által megkínzott Szíriai fociedzőt, a „lányával” együtt. Német szatyorral a hóba alatt.
És végül az ügy csimborasszójaként Táncos Menekülteket Befogadó Ferenc azért hőzöng, mert 4.800 forint idegenforgalmi adót kellett fizetnie az önkormányzatának az Apró Villában bújtatott, elszállásolt, vagy mit tudom én mit csinált szírek miatt, ezért benyújtja a legbárgyúbb beadványát a Parlamentbe. Hát itt tartunk Kedves Barátaim.
Hát ez kérem a böszmeség. Aztán jönnek a nagyfiúk és mint ha ők találták volna ki, Európa lássa el az ISIS baját. Putyin már ott van. Fegyvereket ad. Felfegyverzi Asszadatot, amit az USA nem mert. A nagy USA. Hát akkor most mehet a nagy USA a fenébe.
Hát igen. Amikor már az ajtónkat ránk törte a migráns, mindjárt kellemetlen a pálya. Nem tetszik és rájönnek: ennek az oka az, hogy mi ott Keleten matattunk. Nem kellett volna.
Közben az a töketlen osztrák kancellár azt mondja, hogy ez már holokauszt.Már ahogy Orbán bánik a migráns-menekült-bevándorlókkal. Erre a zsidó hitközség és egy New York-i rabbi azonnal felháborodik és követeli a kancellárt, kérjen Viktortól bocsánatot. Attól a Viktortól, akiről néhány napja azt mondta a volt görög bevándorló Amerika magyarországi nagykövete, hogy Viktor bizony komoly betegségben szenved. Margit? Noooormális?
https://www.youtube.com/watch?v=0c-QYChLtik&sns=fb
Arold Péter
További cikkek oldalunk migráns hírekkel foglalkozó Facebook oldalán találhat.
2015-09-13