Vélemények

Magyar hajadonok! – Lendvai Ildikó írása

Lendvai Ildikó

Magyar hajadonok! Ne akarjatok férjhez menni Rogán Antalhoz! Újabban kiderült, ez csak kezdetben látszik jó ötletnek. Illetve jó üzletnek. A szép fiatal hitvesnek és családjának már második földvásárlási szerződését nem hajlandó bejegyezni az illetékes kormányhivatal.

Pedig ez igazán kis falat volt az előzőhöz képest, amely a kirobbant botrány után, ki tudja, milyen felső parancsra, ugyanígy járt. Akkor 1,6 milliárdért vásároltak volna 1000 hektárt, most pedig csupán 80 hektárt, tényleg, említésre sem érdemes.

Legfeljebb csak azért, mert most is az állami Budapest Bank hitele fedezte volna a vételár 95%-át. Legközelebb próbáljanak Önök is 5 százalékos önrészre másfél milliárdot kapni! Értem én, hogy muszáj volt közbelépni. Odafönt nem hiányzott az újabb gazdasági botrány, elég nekik Kósa.

Nem akarom az ifjú pár boldogságát kockára tenni, de nem lett volna egyszerűbb a házasságkötéskor egyből az anyakönyvvezetőnek leszólni a kormányhivatalok piszkálása helyett: óvatosan azzal a bejegyzéssel!

Elég strapás lehet most vadászkutyaként minden készülő szerződést előre kiszagolni, és még a politikai kár benyelése előtt megakadályozni.Ezen felül már csak egyet nem értek.

Az első szerződés meghiúsítása után Rogán öntudatosan nyilatkozott: a feleségének nincs és nem is lesz földbirtoka. Akkor már ez a második szerződés nyilván elő volt készítve. Ugyan honnan tudta Rogán, hogy ennek a bejegyzését is leállítják?

Csak nem ismeri azt, akinek a parancsára leszóltak? Szóval, hajadonok, csak óvatosan azzal a hozományszerzéssel! Jobb, ha a kelengyére koncentráltok, és hímeztek néhány párnacihát. Pénzt majd abban is lehet tartani, és sokkal kevésbé feltűnő.

Ezt is olvassa el!
Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?

Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?’-ezt bírta kiizzadni mai cikke címében az Origó. Megértéssel Elolvasom

A jó pap is holtig….

Anatolij Franc A jó pap is holtig tanul. De Bayer "Bádog" Zsolt se nem pap és nem is tanul. Semmiből. Elolvasom

Farkasházy VS. Szijjártó

A. Péter Farkasházy Tivadar nem tartotta lova száját és rendesen, ráadásul közérthetően vezette le Szijjártó Péter adriai kiruccanását. Nekem is Elolvasom

Azok a bizonyos konzi ívek

Hamár Szemüvegkell "A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is Elolvasom

Soros már a gyerekeket molesztálja

A. Péter Írja Magyarország egyik "legfüggetlenebb" hírportálja a magyarnemzet.hu. Na nem testileg, hanem agyilag. Ő szerintük a Soros Alapítványhoz köthető  Elolvasom

Láttam, amit láttam

Arold Péter Mint ahogy saját profilomon ígértem, rámutatnék néhány téves gondolatra, ami az önkormányzati lakásokat illeti. Sokan élnek fedél nélkül. Elolvasom

Most komolyan?

A. Péter Új nevet választott magának egy bécsi gyógyszertár, mert a jogvédők aggályosnak találták az eddigi elnevezését. Az intézményt 1350-ben Elolvasom

Hogy állunk a “bocskorosokkal”?

A. Péter Magyarország kormánya folyamatosan magyarellenesnek állítja be a román kormányt - így is van - és ez a már Elolvasom

A liberalizmus jegyében
Miért nincs igazi baloldal?

A. Péter Röviden a Facebook -ról Mark Zuckerberg a Facebook közösségi oldal készítője, amelyet iskolatársaival alapított; Dustin Moskovitz, Eduardo Saverin Elolvasom

Hogyan gázolt Hadházy. Videóval

A. Péter Sok szeretettel küldöm azon félanalfabéta, a kormány propaganda oldalait olvasó polgártársaimnak ezt a videót, akik nem képesek az Elolvasom

Ki mondja meg, mi az álhír?

A Pesti Srácok cikkét az egész kormánymédia leszemlézte, az Origótól kezdve a HírTv-n, Magyar Nemzeten át egészen a hirado.hu-ig. Sőt még a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Elolvasom

Csak Kásler menjen?

Csak nem képzeljük, hogy 36 ezer kórházi ágy kiürítését magától rendelte el? Ugyan! Kásler már el is tűnt. Valószínűleg komolyan Elolvasom

Álljon már meg a menet!

A. Péter Kiemelkedő munkájának elismerése képpen kitüntetésre javasolják Müller Cecíliát. A kitüntetést a HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET javasolja. A közlemény az Elolvasom

Mint ha semmi nem történt volna

Gondolkodó ember A királyi televízió szokása szerint továbbra sem hajlandó tájékoztatni a nézőit, hogy a Pesti úti idősotthonban lezajlott az Elolvasom

Ennyi+annyi=nagyon sok. De Pintért megelőzni még nem tudta senki a kormányban

Hogy mik vannak! Örök elem Pintér bevallásában az 1995-ös Wartburg. Örökölte. Gondoljuk nem akartja csak úgy eladni, emlék. A hvg.hu Elolvasom

Zaklatókormány

Lendvai Ildikó Igen kérem, ezt újabban egybe kell írni: „zaklatószínház”, „zaklatókormány”. Legalábbis a zaklatószínházat biztosan. Az írásmód a Fidesz frakcióvezetőjétől Elolvasom

Remélem, nem lesz belőle baja

Lendvai Ildikó a szokásosan higgadt de attól függetlenül ironikus véleményben fogalmazta meg gondolatait a rezsibiztos eltévedt mondataival kapcsolatban. Íme. Nincs Elolvasom

Gödöllő polgármestere kitálal

“A miniszterelnök vagdalkozzással felérő bejelentése megdöbbentő. Ócska, kommunista módszer betörni mindazokat, akik nem az ő és pártja politikájának követői” Gémesi Elolvasom

0

Érdekel minket a Te véleményed is.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .