Rendkívüli horderejű bejelentést tett Lázár!

Lázár János
Lázár János

A jövő keddi kormányülésen azt fogom javasolni, hogy a korábbi gyakorlattal szemben a 2014-2020-as uniós támogatási keret összes, azaz mintegy 12000 milliárd forintnyi forrását 2017. június 30-ig megpályáztassuk, azaz kiírjuk az összes ehhez kapcsolódó pályázatot – jelentette be a mai Kormányinfó nevű sajtótájékoztatón Lázár János.
A Miniszterelnökség vezetőjének bejelentése azért rendkívüli horderejű, mert ezt a pályázati keretet normál esetben és az elfogadott Operatív Programok menetrendje alapján csak 2020-ig elosztva tervezték meghirdetni, de ezt most a következő 2 évre előrehozzák, ami igen jelentősen megváltoztatja a magyar makrogazdaság következő évekbeli pályáját.
Nagy kérdés persze, hogy a kiírt pályázatokban a projektötletek be tudnak-e érkezni olyan számban, hogy ezzel ilyen „orrnehéz módon” le lehessen kötni a forrásokat, másrészt lesz-e annyi pénz a brüsszeli kasszában, hogy ezt a felgyorsított forráslehívást ők ki tudják fizetni Magyarországnak. Az eddigi menetrend szerint egyébként egy-egy új pályázatot 2 évig terveznek nyitva tartani, tehát ha 2017. június végéig meghirdetnek minden pályázatot, az egyébként is csak azt jelentené, hogy 2019 nyaráig elhúzódik a projektek benyújtása az összes forrásra. (Megjegyzendő, hogy egyébként sem 12000 milliárd forintnyi lesz az előrehozott pályázati keret, hanem mai árfolyamon „csak” 7800 milliárd forint, mivel az agrárpénzek egy külön történetet jelentenek, és ott a közvetlen földalapú támogatások kifizetését valószínűleg nem lehet így felpörgetni).
Ha 2019 nyaráig elhúzódik a pályázatok benyújtása, akkor ezek elbírálásának időigénye nyomán végül 2020 közepére lehetne elvileg az összes EU-forrást lehívni, addigra, amikorra egyébként is véget ér a 2014-2020-as ciklus normál szakasza (a „meghosszabbított” szakasz 2022 végéig tart majd).
A felgyorsított pályázati kiírás Lázár szavai szerint azt célozza, hogy elkerüljük a közelmúltbeli tapasztalatokat, amikor a 2007-2013-as ciklus terhére még idén is pályázatokat kellett meghirdetni, illetve az egyes kiírások kereteit át kellett írni a forrásvesztés elkerülése érdekében.
Arra egyébként, hogy ne húzzuk el 5 évig a pályázatok meghirdetését, többek között Krisán László a KAVOSZ vezére is javaslatot tett mára Portfolio-nak adott közelmúltbeli nyilatkozatában.
Forrás: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .