Tapolcai választás – Tóbiás József: új helyzet van a hazai politikában

Tóbiás József MSZP elnők
Tóbiás József MSZP elnők

Ajka, 2015. április 12., vasárnap (MTI) – Világossá kell tennie mától a Fidesznek, hogy hol áll – jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap este az ellenzéki párt ajkai irodáján a Veszprém megyei 3-as választókerületben tartott időközi választást értékelve. Tóbiás József szerint mostantól kezdve új helyzet van a politikában.
A pártelnök kifejtette: az MSZP felelőssége abban áll, hogy egy közel egyharmados választási eredmény birtokában tovább folytassa a munkát. Hozzátette: jelenleg megvan a Fidesz felelőssége is, mint kormánypártnak, „de ha így folytatja, nem lesz a jövőt formáló ereje”.
Szerinte a Fidesznek világossá kell tennie, hogy a demokratikus oldalon áll-e, „ott, ahol vannak versengések, vannak viták, sőt konfliktusok, de nem kérdőjeleződik meg az európai értékek iránti elkötelezettség, az emberi élet és értékek tisztelete”, ahol, ha nem határolódik el „olyan képviselőjelöltektől, képviselőktől, akik ma is az Országgyűlésben ülnek és nyíltan zsidóellenes, cigányellenes mondatokat mondanak”, akkor már nem formálja a jövőt.
A kampányt értékelve leszögezte: az MSZP, a DK és több társadalmi szervezet közös jelöltje, Pad Ferenc teljesítményével „erősödött ugyan az ellenzék, de nem eleget”.
Kijelentette, felelősségük van abban, hogy a vidék társadalmának nem tudták bemutatni kellő erővel, azt, hogy mit is jelent „az ajkai modell”, „mit jelent az alacsony munkanélküliség, a fejlődés, a tudáshoz való hozzáférés itt, Ajkán”. Azt mondta, a következő években még intenzívebben kell az MSZP-nek „a vidék Magyarországa felé, a kistelepüléseken élők felé” fordulni.
Tóbiás József hangsúlyozta, az MSZP-nek az a feladata, hogy azon a társadalmi modellváltáson, amin elindult, ne álljon meg. „Sokkal nagyobb a felelőssége a mai naptól minden baloldali vezetőnek ebben az országban, hogy ne önmagát, ne szervezetét, hanem azt a társadalmi modellt igyekezzen építeni, amely meggyőződésem, hogy 2018-ban győzelemhez segíti Magyarországot” – fogalmazott.
Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke kijelentette: a Fidesz megbukott, a demokratáknak pedig erősödni kell a következő időszakban. Kifejtette, az eredmények alapján egyértelműen megállapítható, hogy „a Fidesz és Orbán Viktor modellje, a centrális erőtér megbukott”. „Hol jobbról, hol balról, de megverik” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesz elvesztette azt a képességét, hogy nyerni tudjon egyéni választókerületben.
Azt mondta, bíztak benne, hogy a demokraták tudnak nyerni a választáson, de látható, hogy „a maffiakormány működése” egyre inkább előtérbe hozza a „szélsőséges érzeteket, azt az érzést, hogy ezt a kormányt márpedig mindenképpen el kell zavarni”.
Pad Ferenc, a baloldali szervezetek képviselőjelöltje vereség okát abban látta, hogy Ajka kivételével „nem igazán tudták átadni, mit szeretnének és mit nem szeretnének, hogy folytatódjon”. Külön köszönetet mondott Ajka szavazóinak, mert a városban közel kétszer akkora különbséggel nyert most, mint a baloldal jelöltje tavaly.
Hozzátette: telefonon gratulált Rig Lajosnak és arra kérte, keményen dolgozzon a 3-as számú választókerületért.
A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán vasárnap este olvasható adatok szerint a 99,13 százalékos feldolgozottságnál Rig Lajos a szavazatok 35,27 százalékát szerezte meg, Fenyvesi Zoltánra a választópolgárok 34,38 százaléka, Pad Ferencre, az MSZP és a DK közös jelöltjére 26,27 százaléka szavazott. Az eredmény azonban nem végleges, mert a különbség kisebb az első két helyen álló jelölt között, mint abban a szavazókörben leadott és később megszámlálandó voksok száma, ahová a külképviseleti voksokat várják. Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

MTI

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .