Hajmeresztő üzenetben fenyegetik Orbán hívei a váci gimnázium diákjait

Arold MÉM
Arold MÉM

Egyesületek és CÖF-aktivisták húzták fel magukat azon, hogy a váci Madách-gimnázium nem küldi el diákjait a március 15-i állami ünnepségekre. Állásfoglalásukban kezdeményezik, hogy az iskola vezetését és a már felnőtt diákokat nevelő célzattal sorozzák be a Polgári Védelembe, illetve hogy a diákok ne nyerhessenek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem.
Állásfoglalást tettek közzé az interneten a váci Madách Imre Gimnzáium tantestülete (és diákjai) ellen különféle civil szervezetek. Mint arról beszámoltunk, az iskola visszautasította a Klik azon kérését, hogy 10 diák és 1 tanár vegyen részt a március 15-i állami ünnepségen.
közleményt jegyző Jövő Generációja Egyesület határozottan tiltakozik „az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen” (sic!). Szerintük ezzel az iskola vezetése hazaárulást valósít meg.
Idézzük betűhíven a központozás szabályait nem ismerő közlemény végét: „Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól.”
Mint korábban írják, „a szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke aki nagyon sokat tesz saját hazájáért és gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről”. Ezért szerintük minden oktatási intézménynek hálásnak kellene lennie, nem pedig a törvényesen megválasztott kormány ellen nevelnie „a legfiatalabb generációt”.
A közleményt az egyesület mellett a váci székhelyű Péleusz Oktatási központ és CÖF klub, valamint a Milla és az Együtt 2014 oldalairól kitiltottak Facebook-közössége is jegyzi.
Forrás: hvg.hu

1 hozzászólás

  1. Author

    Nagyon fontos. A cikkben említett Jövő Generációja Egyesület nem létezik. Média hekk az egész. Továbbá hozzátenném, hogy annak idején a demokratius körülmények között megválasztott első kormány lépései közé tartozott, hogy mind az iskolából, mind a politikából vezessék ki a politikát. Ezt a Fidesz is szorgalmazta. Mikor volt az már. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .