„Tarlóssal tulajdonképpen felmosták a padlót”

Az Együtt-PM véleménye szerint a Fidesz képviselői pénteken bejelentették, hogy végképp szeretnék tönkretenni Budapestet és elcsalni az önkormányzati választást – reagált Karácsony Gergely a budapesti választási rendszer átalakítására vonatkozó fideszes javaslatra

A szövetség politikusa pénteki, a fővárosi önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az a javaslat, amelyik kerületi polgármesterekkel töltené fel a Fővárosi Közgyűlést, végképp tönkretenné Budapestet. Ezt azzal indokolta, hogy a város az elmúlt 25 évben éppen attól a közigazgatási rendszertől szenvedett, amelyikben nem tudott érvényesülni a központi szemlélet, ahol Budapest vezetése a kerületi érdekek foglyává vált. Hangsúlyozta, ha a közgyűlésben nem a budapesti polgárok által közvetlenül választott képviselők ülnek, akkor még inkább ez a tendencia fog érvényesülni.

Hozzátette, a javaslat nyomán ráadásul olyan emberek kerülnének a közgyűlésbe, akik egy kerületi választásra készülnek.

Kijelentette, hogy a választási rendszer törvényesített választási csalás, mert vannak olyan kerületek, ahol néhány tízezren élnek és vannak olyanok, amelyekben több mint százezren. Egyes kerületek lakosságszáma között körülbelül ötszörös különbség is lehet, ezért a javaslat sérti a választók közötti egyenlőség elvét – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb lélekszámú budapesti kerületekben – a parlamenti választási eredmények alapján – általában a baloldalnak van többsége. A Fidesz ezért azt a technikát alkalmazza, amit „a parlamenti választásokon is láttunk”, amikor a jobboldali választókerületek kisebb népességszámúak voltak, a baloldaliak pedig nagyobbak – emelte ki.

Kérdésesnek nevezte, hogy mit szól az indítványhoz Tarlós István főpolgármester, mert a javaslatot „úgy is lehet értelmezni, hogy a fideszes kerületi képviselők most tulajdonképpen felmosták vele a padlót”. Emlékeztetett: 2011-ben a főpolgármester még tiltakozott egy ilyen elképzelés ellen – írja az MTI.

Az Együtt-PM az összes jogi és politikai eszközt felhasználja a tiltakozásához – szögezte le. Arra is kitért, hogy mindent megtesznek annak érdekében is, hogy az Alkotmánybíróság foglalkozzon vele, miközben egy budapesti népszavazás lehetőségét is mérlegelik.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője pénteken Budapesten jelentette be, hogy az önkormányzati választási rendszer átalakítását javasolja a Fidesz. Ennek értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. Az őszi önkormányzati választásokra már az új szabályok vonatkoznának.

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .