Gazdasági hírek, Időutazás, MSZP

Válságkasszát nyitott a kormány

A munkaügyi tárca szerdán bejelentette: több olyan programot indít, amellyel a munkahelyek megőrzését és az új állások létrehozását segíti. A Munkaerő-piaci Alapból többek között a csoportos létszámleépítések kezelésére, a munkaidő-csökkentésre.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium mintegy 100 milliárd forintot fordít a recesszió hatásainak kezelésére. Pályázati programokat indítanak a munkahelyek megőrzésére, illetve a munkahelyteremtésre. Európai uniós és hazai források egyaránt a rendelkezésükre állnak – mondta Simon Gábor, a szaktárca államtitkára.

A tárca kiemelt célja, hogy a recesszió munkaerőpiacra gyakorolt hatásait minimalizálják, „akit lehet, bent tartsunk a foglalkoztatásban, aki pedig elveszíti az állását, az minél gyorsabban újra munkához jusson” – tette hozzá.

A január 10-től induló munkahelymegőrző programokra 16,7 milliárd forint áll rendelkezésre, mintegy 20-25 ezer munkahely megőrzése a munkaügyi tárca célja. A munkahelyteremtés kapcsán több mint kétmilliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások február 2-tól. Ezzel mintegy 2400 új állást hozhatnak létre – közölte Simon Gábor az MTI-vel.

Támogatják a munkaidő csökkentését is

A munkahelymegőrzést célzó programokra a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészéből 10 milliárd forintot különítettek el, amelynek terhére december 31-ig adhatják be a pályázatukat a munkáltatók és az álláskeresők. Például munkahelymegőrző támogatásra, munkaerő-piaci képzésre és bérköltség- támogatásra is lehet pályázni. A program megvalósítói a regionális munkaügyi központok.

A munkáltatók azért pályázhatnak, hogy megőrizhessék az alkalmazottaik álláshelyét, erre csaknem hatmilliárd forint fordítható, melynek a Munkaerő-piaci Alap központi alaprésze a forrása. A programra novemberig lehet pályázni, a megvalósítója pedig az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány. Ennek keretében akár a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás támogatására is lehet pénzt szerezni.

A tárca 700 millió forintot szán a jelentősebb létszámot foglalkoztató munkáltatók csoportos létszámleépítésének kezelésére, szándékaik szerint ezzel 1700-2000 munkahely őrizhető meg.

Munkahelytemetés helyett munkahelyteremtés?

Új munkahelyek létrehozására 1,5 milliárd forint fordítható, március 18-ig lehet pályázni. Ez a támogatás akár már a két főt foglalkoztató munkahelyeknél is igénybe vehető – mondta az államtitkár.

A magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásait 250 millió forinttal támogatják, a távmunkát pedig 479,5 millió forinttal. Ez utóbbi pályázat keretén belül bérhez és a járulékaihoz, képzéshez, valamint infrastruktúra-beszerzéshez igényelt támogatásokra lehet pályázni.

Párbeszéd szükséges

A GKI korábban egy felmérést végzett a nagy foglalkoztatók körében. Ezek a cégek egyebek között elmondták, hogy szívesen vennék támogatási formaként a finanszírozási kedvezményt, a hitelgaranciát vagy a kamattámogatást. Felvetették a csökkentett vagy részmunkaidős foglalkoztatás támogatását is, illetve azt, hogy aktív és folyamatos konzultáció legyen a foglalkoztatók, az alkalmazottak és a kormány között.

Simon Gábor szerdán konzultált a gazdasági miniszterrel, hogy előkészítsék, hogyan lehet a hazai és európai uniós forrásokból olyan programokat indítani, amelyek kifejezetten a foglalkoztatás biztonságát és a munkaerőpiac stabilitását szolgálják.

Ezt is olvassa el!
Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése! Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, Elolvasom

Nem adott szót a kormány a polgármestereknek a 2021-es költségvetés tárgyalásán

Polgármesterek és szakszervezeti vezetők szerették volna elmondani véleményüket a 2021-es költségvetési tervről a Költségvetési bizottság szerdai ülésén, a kormányzati többség Elolvasom

Megáll az ember esze
mszp csempész cigi ukrán

A Péter Úgy tele volt pakolva csempész cigivel a képviselő csomagtartója, hogy egy tenisz ütő sem fért volna mellé, de Elolvasom

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

Kész Zoltán helyén indul Veszprémben Mesterházy

Veszprémben indulna a 2018-as országgyűlési választáson Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke –abban a körzetben, ahonnan 2014-ben ellenzéki összefogással Kész Elolvasom

Az MSZP továbbra is vizsgálja a választás lebonyolításának törvényességét

A Fidesznek nem volt elég, hogy saját magára szabta a választási törvényt, így a választás napján még több olyan dolgot Elolvasom

Mesterházy Attila is ringbe száll az MSZP elnöki tisztségéért – értesült a Sztárklikk.

A Sztárklikk értesülései szerint Mesterházy Attilát szombaton Gödön, az MSZP Népi és Harmadik Hullám Platformjának közös tisztújító ülésén kérték fel, Elolvasom

A kormány újabb szemét ügye

2018-ra azt azt látjuk Magyarországon, hogy sok helyen nem viszik el a szemetet, vagy későn viszik el a szemetet és Elolvasom

Ez most komoly, vagy vicc? – Reagálás Gulyás Gergely nyilatkozatára

Az Orbán-kormány áttekintette az egészségügy helyzetét, és úgy döntött, hogy valamikor, majd lesz valami. Ennyi telik NER-től akkor, amikor már Elolvasom

Szanyi Tibor: Az egyszerhasználatos, ún. eldobható műanyagok kora lejárt

Nem először foglalkoztak a műanyagok kérdésével az Európai Parlament képviselői. A mostani vitában és az azt követő mai szavazáson az Elolvasom

Szanyi Tibor: Önleleplezés a lengyel kormányzat antidemokratikus lépéseinek fideszes védelme

Az Európai Parlament ma nagy többséggel arról határozott, hogy támogatja a Bizottság kezdeményezését, hogy az uniós alapszerződés 7. cikkelye alapján Elolvasom

Amikor a fagyi visszanyal

Sok hozzáfűzni valóm nincs Lendvai Ildikó Facebook bejegyzéséhez, csak mint előszóban teszek hozzá egy gondolatot. Lendvai Ildikó a mai napig Elolvasom

Megegyezett a DK és az MSZP, ennyi jut Gyurcsányéknak

Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E Elolvasom

Hűtlen kezelés lenne a Bálna értékesítése

Az MSZP hűtlen kezeléssel gyanúsítja Tarlós István főpolgármestert a Bálna tervezett eladása miatt, mivel arra a szocialisták szerint a budapestiek Elolvasom

Bemutatták az MSZP két győri parlamenti képviselőjelöltjét

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 28. Őszirózsa fesztiválon Győrben, a szocialista párt székháza előtt 2017. szeptember 24-én. A rendezvényen Elolvasom

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni

Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben. Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a Elolvasom

Kovács László: A fiatalok tették tönkre az MSZP-t

Molnár Gyula egyetért Botka László jelölésével, én is jó jelöltnek tartom, mert jó néhány éve vezeti Magyarország harmadik legnagyobb városát, Elolvasom

OGY – Az MSZP a közoktatás helyzetéről kezdeményezett vitanapot

A közoktatás helyzetéről kezdeményezett az MSZP politikai vitát az Országgyűlésben.     A parlamentnek kedden benyújtott kezdeményezést szocialista képviselők mellett jobbikos, LMP-s Elolvasom

0

Érdekel minket a Te véleményed is.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .