Ezt a Gulyás gyereket már-már megsajnálom, amikor nap, mint nap kiáll és megkezdi kilátástalan harcát, hogy elhitesse az összes hazugságot, amit a kormánya elhintene.
Ma például azzal kezdte, hogy “Egészségkárosodással járó megbetegedés nem történt a gödi gyárban.”
Tatok tőle, hogy ezt a mondatát még több százszor fogják a fejére olvasni, ahogyan egy orvos ismerősöm ma kétségbeesve mondta: “A szennyezések okozta megbetegedések akár évek múlva okozhatnak rákot.”
Gulyás azt hajtogatja, “a gödi gyár maximálisan biztonságos”, mintha nem ismerné a mára nyilvános hatósági mérések adatait, azt állítja, “semmilyen határérték-átlépés nem történt”. Itt az előadó belerohan egy logikai bukfencbe, amikor azt mondja:
“A kormányhivatalok nem hibáztak, mivel a munkavédelmi szabálytalanságokért nem a kormányhivatalok, hanem a munkavédelmi hatóságok felelősek.”
Lehet, hogy ez a fiúcska kezd talajt veszíteni?…
Majd így folytatja:
“Személyes felelősségemet nem látom, mert hiába tartoztak a felügyeletem alá a kormányhivatalok, azok nem hibáztak, mivel soha semmilyen határérték-átlépés nem történt a gyár kapuján kívül.” Ezek szerint belül mégiscsak?…
Gulyás szerint
“a környezetvédelmi hatóság függetlensége garantálva van, hiába fideszes jelölt felügyeli a hivatalt, de arra tett esküt, hogy betartja és betartatja a szabályokat, ami neki elég garancia!”
A tájékoztató végén zavarában kiesett a kormányszóvivői szerepből, s közölte “a Fidesz nem Polgári Andrást indítja Nyíregyházán, azt viszont még nem tudni, ki indul helyette.” Szóval, aki kormányinfora érkezett egy Fidesz sajtóértekezleten találta magát.
Tényleg itt az ideje elvonulni egy hosszabb pihenésre…












