Magyarországnak semlegesnek kell maradnia az ukrajnai konfliktusban

Magyarországnak semlegesnek kell maradnia az ukrajnai konfliktusban, úgy katonai, mint gazdasági tekintetben – jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

    Ez a nagyok háborúja, „nem szeretnénk ebben az ütközőzónában két malomkő közé keveredni” – fogalmazott a párt alelnöke, hangsúlyozva: sem Amerika felvonulási területévé nem akarják tenni az országot, sem azt nem akarják, hogy újabb orosz „védelem”, megszállás alá kerüljünk.
    Elmondta: tarthatatlan és vállalhatatlan számukra Ukrajna fegyverrel és katonákkal támogatása, „amikor a magyar kisebbséget az ukrán állam módszeresen elnyomja évtizedek óta”.
    Jelezte: nem támogatják az Oroszország elleni szankciókat sem, részint a gazdasági hatásaik miatt, részint azért, mert nem szeretnék, ha Moszkvával rossz kapcsolatban állnánk. A magyar nép biztonsága és Magyarország az első – emelte ki, jelezve: hogy ebbe beleértik a Kárpátalján élő magyarokat is, akik szerinte most „boszorkányüldözés” áldozatai, mivel lakosságarányuknál nagyobb mértékben hívják be őket katonának és a legnehezebb frontokra kerülnek, „golyófogónak”.
    Hozzátette, hogy ha Ukrajna területi integritása „megkérdőjeleződne vagy megbomlana”, akkor „igényt tartanának” Kárpátaljára.

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .