Népszavazás a választásokkal azonos időben

Népszavazás a választásokkal azonos időben

Kever ez a Volner gyerek, keveri a szart rendesen. Most az gondolta ki, hogy a választásokkal (2022) egy napon – persze az ellenzékre hivatkozva és egyben gyalulva is adta be törvényjavaslatát

Több milliárd forintot spórolhatunk a magyar adófizetőknek, ha az országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatomat. Ellenzéki és kormánypárti országgyűlési képviselők is megfogalmazták azt a teljesen ésszerű felvetést, mennyire jó lenne egy napon tartani a népszavazásokat az országgyűlési választásokkal.

Egy népszavazás megrendezése kb. 6 milliárd forintba kerül, ezekből ráadásul rögtön kettő is akad: itt van a gyermekvédelmi népszavazás és Karácsony Gergely is népszavazást szeretne a saját kérdéseiről.

Miért ne kerülhetne sor ezekre az országgyűlési választásokkal azonos időben? Szabó Tímea, Karácsony Gergely társelnöke be is nyújtott már egy hasonló célú törvényjavaslatot, de mivel az előterjesztésük jogalkotási szempontból ugyanolyan béna fércmunka lett, mint amilyen a látványos szerencsétlenkedésekkel tarkított előválasztásuk, besegítettünk nekik egy kicsit és megcsináltuk rendesen.

Mivel ellenzéki és kormánypárti képviselők számára egyaránt szimpatikus az ötlet, az országgyűlés remélhetőleg egyhangúan elfogadja majd a kezdeményezésem.

Kiadó: Volner János független országgyűlési képviselő

(OS)

Volnernak tavaly ilyenkor is volt egy javaslata, amivel a Fidesz farpofája felé orientálódott

Több milliárd forintot “megspóroltunk az adófizetőknek” a kamupártok választási rendszerből történő kiiktatásával – mondta a Volner Párt elnöke, annak apropóján, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta a párt elnöke által benyújtott törvénymódosító javaslatot.

Volner János független országgyűlési képviselő, a párt elnöke felidézte: javaslatuk szerint – az eredeti előterjesztésben szereplő 50 helyett – legalább 71 országgyűlési egyéni választókerületben és – 9 helyett – 14 megyében kellene jelöltet állítania annak a pártnak, amely országos listát szeretne állítani. (infostart.hu)

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes november 10-én nyújtotta be a választási törvény módosítására vonatkozó javaslatát, az abban szereplő előírásokat szigorítaná még jobban Volner János. Az eddigi törvényben 27 egyéni jelölt elég volt a listaállításhoz.

 

Ezt is olvassa el!
DK – több száz milliárdot költöttek vallásra

Orbánék továbbra se szégyellik a közösből bedobálni a perselypénzt – Több száz milliárdot költöttek vallásra A Hvg.hu nézett utána, hogyan Elolvasom

Az erőssel kezd!
jobbik

A Péter Van egy mondás. Mindig a legerősebbet verd meg először. A Fidesz is tudja ezt. Egyszer már lejátszották ezt Elolvasom

Polt beszámolt 2019-ről

Dr. Polt Péter a beszédében hangsúlyozta, hogy az ügyészség – a törvények iránt elkötelezetten, magas színvonalon dolgozva – elismerésre méltó Elolvasom

Varga Judit Facebook oldalán reagált
Varga Judit

Varga Judit Facebook oldalán reagált a baloldal azon vádjaira, ami a nyaraló/lakással kapcsolatban látott napvilágot. Mivel nekünk tök mindegy, hogy Elolvasom

Szájer beismerte

Szájer József felvállalta tettét. Ezt az origo.hu - érdekes - közzé is tette. Mi is azt tesszük, de nem hiszem, Elolvasom

Szájer lehetett a bulizós képviselő?

A Péter Az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a járvány miatt érvényben lévő Elolvasom

Megtámadták a borsodi választási eredményt

A Péter Megtámadták a Borsod megyei választások végeredményét és ezt egy MTI-hez eljuttatott közleményben tudatták a nagyérdeművel. Átütő eredményre ne Elolvasom

A pálya mindig is lejtett

Koncz Zsófia csak Facebook-reklámra többet költhetett a törvényben szereplő maximális összegnél - adta hírül az RTL klub Csak Facebook-reklámra többet Elolvasom

Ki ez a pali?

Az észak-koreai tévébemondókat idéző Bende Balázs a Világ című műsorban arról beszélt, hogy „újabb offenzívát indított Brüsszel”, civil szervezeteket Soros-brigádozott, Elolvasom

Berúgta a motort és elindult útjára a….

 ...telex.hu. Közéletis, politikais, tudományos és persze gazdaságis az új portál, mely az index.hu régi stábjára támaszkodik. Ígérik az elején ingyenes Elolvasom

Taxis blokád újra töltve?

Országos útlezárásokat tervez egy Facebook csoport, hónapok óta tervezve a főútvonalak helyét. Csoportjuk várják az útlezárásokkal egyetértő híveket. Céljuk: "Ez Elolvasom

Nekrológ Keleti György emlékére

Meghalt Keleti György. A fiatalabbak ma inkább gyönyörű lányait ismerik a képernyőről, de aki már 1989-ben is figyelte a politikát, Elolvasom

A Kúria elmeszelte Bíró László indulását

A Kúria péntek kora délután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, miszerint Bíró László, az ellenzék által támogatott Elolvasom

Ha kell, Demszky kivizsgálják dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti Elolvasom

A kormány dupláz

Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén Elolvasom

Felfüggesztett börtön gyermekpornográfiáért

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui Elolvasom

Ellenállt az ellenzék

Hátráltatja a járvány elleni védekezést az ellenzék - írta a XXI. Század Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében. Kiemelték: bár Elolvasom

Szanyi – ISZOMM

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt "gyermek kora óta" az nem fogja megállni a helyét a Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is.