Normális helyzetben ez így is lenne rendjén. De ez itt és most nem az. Nem normális helyzet. Állok mélán, bávatagon, hogy a katona, minden elvisel parancsnoka akaratából és folytatja harcát. Győztes katonák. Legyőzték az ellent és most önszorgalomból, szórakozásból, esetleg parancsra, de harcolnak tovább.
Itt kellene megállítani a földet és kiszállni. Igen. Itt hagyni, elmenni,kiszállni és ezt a beteg bandát magára hagyni. Játszanak csak tovább pökhendi stílusukat , kicsiny kis pöpölőjükkel csapkodják magukat. Hagy simogassák csak tovább a másra már nem jó szervüket, hiszen ez a perverziójuk.
A hír igaz. Jaj a legyőzötteknek.
De nem. Itt a vesztesek nem mi vagyunk, hanem ők. Magukra maradnak a kicsiny kis 3 milliós világukban és már csak magukkal fognak beszélgetni, enni, inni, szeretkezni (bocsánat, azt nem, hiszen a pöpölőjük, ugye).
De legalább belterjesek lesznek és egymást fogják kinyírni, mint azok a hülye kommenisták. Amikor már magukban sem, nem hogy a másik társukban, elvtársukban sem bíztak meg.
Maradjatok magatokra. Játsszátok tovább a szerepeteket és ne csodálkozzatok, ha végkép magatokra hagy a régi haverotok, munkatársatok, nem néz rátok a buszsofőr – ja nem utazol buszon, mert kocsid van – leköp a boltos, a kocsmáros beleköp a meleg sörötökbe és lassan már a kutyáitok is lepisálja a lábatok.
Jó ez így. Nagyon jó. Amikor már nem tudtok kihez szólni, mert már csak ti maradtok, és nincs mit mondanotok, mert nincs kivel beszélgetnetek. Igen beszélgetnetek, míg mi régi haverok együtt sörözünk, röhögünk a világon és rajtatok, öleljük szerelmünket és simogatjuk a kutyánkat.
Na akkor mi lesz veletek? Mert, hogy velünk nem lesztek, az biztos. Igen. Velünk, a többséggel.
2018-04-16