Sokadszorra írom és még többet mondtam. A kormány szervezetten hazudik. Hogy hatalmát betartsa, folyamatosan zaklatja választóit (itt Magyarország 8 millió választójára gondolok) Szijjártó Péter „telefonos segítségének” köszönhetően. A Soros konzultációs ügyet felhasználva, folyamatosan félretájékoztatva akarja fenntartani a félelmet az állítólagos kötelező betelepítési kvóta hangoztatásával.
Soros György most reagált előszór az Orbáni politikára, tételesen cáfolva a kormány konzultációs propagandáját.
„Nem maradhatok tovább csendben”
A Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán hétfő reggel megjelent telefoninterjúban Soros György azt mondta: eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor támadásait, ám most úgy érzi meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát – írja az MTI.
„Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát”
Eleget kíván vetni a szándékos félrevezetésnek és tételesen cáfolja a Nemzeti Konzultációs kampány téziseit.
„Nem maradhatok tovább csendben, mivel attól félek, hogy az a minapi bejelentés, miszerint a magyar hírszerző szolgálatok vizsgálatot kezdenek, felveti annak a veszélyét, hogy nem csupán szervezetek, de egyéni vezetők ellen is üldöztetés indul”
Ezt követően sorra vették a konzultáció állításait.
-
A kormány szerint Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy évente legalább 1 millió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.
Soros szerint ez hamis állítás. Egy 2015-ös kommentárban Soros György azt mondta, hogy a Szíriában folyó háború miatt az Európai Uniónak „az előrelátható időszakban legalább egymillió menekültet kellene befogadnia évente. És hogy ez megoldható legyen, a terhet igazságosan kell elosztani” („Rebuilding the Asylum System”, Project Syndicate, 2015. szeptember). Egy évvel később, miután a körülmények megváltoztak, azt javasolta: az Európai Unió vállaljon kötelezettséget arra, hogy „csupán 300 000 menekültet fogadjon be évente” („Saving Refugees to Save Europe”, Project Syndicate, 2016. szeptember 12.).
-
A kormány szerint Soros György a brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.
A közlemény leszögezte: Soros György világosan hangot adott annak a meggyőződésének, hogy „az Európai Uniónak vissza kell szereznie az ellenőrzést határai felett”. Soros György úgy gondolja, hogy „az Európai Uniónak közös mechanizmust kell létrehoznia annak érdekében, hogy megvédje határait, elbírálja a menedékjogot kérelmezők beadványait és elhelyezze a menekülteket” („Saving Refugees to Save Europe”, Project Syndicate, 2016. szeptember 12.).
-
A kormány szerint a „Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettek a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.”
Ezzel szemben a menekültválságot tárgyaló legutóbbi kommentárjában Soros György azt javasolta, hogy „a menekültek elhelyezése épüljön önkéntes alapokra”. Kiemelte: „az EU nem kötelezheti tagállamait, hogy befogadjon olyan menekülteket, akiket nem akar, vagy hogy a menekültek olyan helyre menjenek, ahol nem szívesen fogadják őket” („Saving Refugees to Save Europe”, Project Syndicate, 2016. szeptember 12.).
A kormány szerint a „Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint (28 000 euró) állami segélyt.”
Ezzel szemben a közlemény azt írta: Soros György nem mondta azt, hogy Magyarországot arra kellene kötelezni, hogy 9 millió forint állami segélyt fizessen minden bevándorlónak. Azt mondta, hogy „a megfelelő finanszírozás kritikus. Az Európai Uniónak 15 000 euró összeget kellene juttatnia minden menekültnek az első két év mindegyikében a lakhatási, egészségügyi és oktatási költségek fedezetére, és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamok számára” („Rebuilding the Asylum System”, Project Syndicate, 2015. szeptember 26.).
Ez egyértelműen olyan juttatás lenne, amelyet az Európai Unió ad Magyarország számára, és tavaly Soros György bejelentette, hogy 430 millió euróval kíván hozzájárulni személyes vagyonából ennek a finanszírozásához „olyan befektetések céljára, amelyek kifejezetten a bevándorlók, menekültek és a befogadó közösségek szükségleteit fedeznék” („Why I’m Investing $500 Million in Migrants”, The Wall Street Journal, 2016. szeptember 20.) – fogalmaztak.
-
A kormány szerint Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.
Csakhogy Soros György soha nem tett ilyen kijelentést, ez hazugság – írták.
-
A nemzeti konzultáció 6. állítása szerint „a Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen”.
A közleményben ismét leszögezték: Soros György soha nem tett ilyen kijelentést, ez hazugság.
Szerintük az is hazugság, hogy
-
a „Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket”.
Mint írták, Soros György soha nem tett ilyen kijelentést.
Az mno.hu nyomán írta kormanyvaltas.hu
Facebook oldalunkon még több dőreséget olvashat