A Jobbik több sajtóorgánum ellen is pert indít hírhamisítás miatt – közölte Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, „a fideszes médiabirodalom” Terry Black és Zuschlag János bevetése után a hírhamisítástól sem riad vissza, a TV2 pedig meghamisította Vona Gábor egyik nyilatkozatát a vágással. Kifejtette: amikor a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy járt értelmiségi összejövetelekre, éppen Orbán Viktor polgári körébe, akkor a mondat második fele nem szerepelt a Tényekben.
A Jobbik médiahatósági panaszbeadvánnyal él és polgári pert indít a csatornával szemben, és perre számíthat a Pesti Srácok, az Origo, a Lokál és a Ripost is – sorolta Dúró Dóra.
A közszolgálati média is hasonló eszközökkel él, az M1 híradójában is megvágták a kifogásolt mondatot, a Ripost pedig az MTI-nek lett fontos hivatkozási pontja az elmúlt időszakban – közölte.
A jobbikos politikus szerint az elmúlt időszakban több helyreigazítási pert is nyertek az érintett sajtóorgánumokkal szemben, és továbbiak is folyamatban vannak. Az ezekben a lapokban megjelent cikkeket annak tulajdonította, hogy próbálják lejáratni, elhitelteleníteni pártját, amely véget vetne a letelepedésikötvény-biznisznek.
„Hol vannak a fideszes férfiak?” – kérdezte Dúró Dóra, azt kérve: álljanak ki és „ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett”, a szakpolitikai javaslatukra pedig ne hazugságokkal válaszoljanak. Szóvá tette a KDNP hallgatását is.
A jobbikos politikus kérdezték arról, hogy miért nem emeltek szót korábban a kuruc.info magánéletben kutakodó írásai ellen. Azt felelte: a portál előtt is voltak ilyen eszközök, azonban az a politikai kultúra, hogy egy párt szakpolitikai javaslatára egy „nyilvánvaló hazugsággyár” a válasz, nem volt jellemző Magyarországon.
MTI