Dugódíj Budapesten

A főpolgármester szerint jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy „Budapest-matricát”, amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne.
A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő. Ennek lényege, hogy egy „szűkebben vett” belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének – ismertette.

Fotó: Arold Péter

A fővárosi kerületi polgármesterek és szakemberek javaslata alapján a „Budapest-matricára” épülő rendszer bevétele évente 700-800 milliós lenne, de ha azt a budapesti lakosokra is kiterjesztenék, akkor 2-2,5 milliárdos bevételt is hozna. A szűkebb belvárosra vonatkozóan még nem határozták meg, hogy milyen mértékű díjat lehet bevezetni. A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására fordítanák.
A bevezetés időpontjára és a belső zóna elképzelt határára vonatkozó kérdés kapcsán a főpolgármester türelmet kért, de azt elmondta, hogy a belső zóna határáról még két elképzelés van.
MTI

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .