Amikor Deutsch Tamás szájára veszi Pásztory Dórát

Dajcstomi
Dajcstomi

Sose higgyük azt, hogy van abszolút mélysége a Fidesz bunkóságának, cinizmusának. Most ott tartunk, hogy az elmúlt 25 év klasszikus megélhetési politikusa beszól egy paralimpikonnak.
A történet arról szól, hogy ideiglenesen az az ember lett a Paralimpiai Bizottság elnöke, akiről, ha sportról van szó, a milliárdos, soha nem használt beléptetőkapuk, a Zuschlagéhoz hasonlatos ifjúsági pályáztatási rendszer és az adófizetők pénzén megszerzett MTK juthat eszébe. Meg a mindenkit kioktató mosdatlan száj…
Most éppen Pásztory Dóra kapta meg a magáét. Pásztory kétszeres paralimpiai bajnok úszó. 2000-ben a Sydney-i paralimpián 200 m-es vegyesúszásban aranyérmet, 100 m-es pillangóúszásban bronzérmet szerzett, majd a 2004-es athéni paralimpián 200 m-es vegyes úszásban aranyérmet, 100 m-es hátúszásban és 100 m-es pillangóúszásban egy-egy ezüstérmet szerzett. Ez a hölgy gondolta úgy, hogy kifogást emel Deutsch kijelentése ellen. Orbán Viktor régi barátja azt mondta, Gyurcsány Ferenc sportminiszter anno rosszul döntött, amikor egy szintre hozta az ép és a paralimpikon sportolók támogatását.
Szerintünk Gyurcsány jól tette, de ez most mellékszál.
Pásztorynak igaza van. Aki nem képes felfogni, hogy mit jelent a paralimpikonok képviselete, az alkalmatlan a posztra. Ha még ki is áll saját bárdolatlanasága mellett, akkor még rosszabb a helyzet. A csúcs azonban az, amikor Deutsch levelet ír Pásztorynak. Nyitásként rögtön lelondonozza, sugallva, hogy elhagyta a hazáját, majd Pásztory belső békétlenségéről vizionál. Teszi ezt egy olyan ember, aki gyakorlatilag képtelen káromkodás nélkül leírni egy mondatot, aki úgy váltogatta gyermekei anyját, mint más a fehérneműt.
Pásztory Dóra
Pásztory Dóra

Van az a szint, ami már fullasztó. Amikor valaki, aki abból él, hogy mindent tud Orbán viselt dolgairól, ennek köszönheti brüsszeli állását is, számon kér valakit, aki fogyatékosságát legyőzve él teljes életet, saját akaratának, szorgalmának, hitének köszönheti boldogulását.
Ez az ügy is annyira Fidesz… És nincs közöttük senki, aki legalább a Facebook-on visszaüzenne: „Tamás, hagyd ezt abba, mert nagyon gáz, amit művelsz…”
És hogy a sztori abszolút „rendben” legyen. Szabó László lett a korrupt Gömöry, majd Deutsch utódja. Az a Szabó, aki szedvicset hazudott az MTV előtti éhségsztrájkolók kezébe, aki ma Vidnyánszky Nemzetijének kommunikációs vezetője és korábban Schmitt Plagi kampányfőnöke volt. Ennyit tudnak. A lényeg, hogy pártkatona legyen.

Megosztod?

1 hozzászólás

  1. Author

    Egy műveletlen barom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .