•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A magyar Szocialista Párt érdeklődéssel várja az SZDSZ konkrét javaslatait az adóscsökkentés igényelt további forrásaira, az állami és szociális kiadások mérséklésére, és más nagy társadalmi kérdések: például a roma integrációra, a fenntartható, környezettudatos fejlődés megoldását szolgáló intézkedésekre.

Az MSZP tudomásul veszi, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete jelenleg nem kívánja korábbi döntését megváltoztatni, kormányzati szerepet és felelősséget vállalni.

Elképzeléseinek nyilvánosságra hozásával a miniszterelnök és az MSZP szándéka nem az volt, hogy a politikai és a gazdasági élet bármely szereplője azonnal és feltétel nélkül azonosuljon a kormány politikájának minden részletével, hanem az, hogy teret adjon az értelmes vitának, felelős javaslatok születésének és ütköztetésének.

Ezt kéri és várja a szabad demokraták szövetségétől és másoktól is. A javaslatok megtárgyalására az MSZP kész – ahogy azt az SZDSZ elnöke javasolja – a törvénytervezetek parlamenti vitájában, és a már megindult szakértői, társadalmi és politikai konzultációkon is.

Lendvai Ildikó

az MSZP frakcióvezetője

Ezt is olvassa el!
Szanyi Tibor: Az egyszerhasználatos, ún. eldobható műanyagok kora lejárt

Nem először foglalkoztak a műanyagok kérdésével az Európai Parlament képviselői. A mostani vitában és az azt követő mai szavazáson az Elolvasom

A kormány újabb szemét ügye

2018-ra azt azt látjuk Magyarországon, hogy sok helyen nem viszik el a szemetet, vagy későn viszik el a szemetet és Elolvasom

Az MSZP továbbra is vizsgálja a választás lebonyolításának törvényességét

A Fidesznek nem volt elég, hogy saját magára szabta a választási törvényt, így a választás napján még több olyan dolgot Elolvasom

Jóléti programot jelentett be az MSZP

Megfizetné az emberek munkáját az MSZP a Fidesszel ellentétben – közölte az MSZP. A szocialisták ezért bejelentettek egy négypontos ígéretcsomagot, Elolvasom

Molnár: A cél egyedül legyőzni a Fideszt és elvenni a szavazókat a DK-tól

Fotó: MTI Molnár Gyula megígérte, hogy nem az újságokon keresztül jelenti be, kit milyen pozícióra javasol Elolvasom

Nem adott szót a kormány a polgármestereknek a 2021-es költségvetés tárgyalásán

Polgármesterek és szakszervezeti vezetők szerették volna elmondani véleményüket a 2021-es költségvetési tervről a Költségvetési bizottság szerdai ülésén, a kormányzati többség Elolvasom

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni

Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben. Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a Elolvasom

Mesterházy Attila is ringbe száll az MSZP elnöki tisztségéért – értesült a Sztárklikk.

A Sztárklikk értesülései szerint Mesterházy Attilát szombaton Gödön, az MSZP Népi és Harmadik Hullám Platformjának közös tisztújító ülésén kérték fel, Elolvasom

Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése! Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, Elolvasom

Gusztos négypártit kezdeményez a hatmilliós mítosz sérthetetlenségéért

Gusztos, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese a mai napon az alábbi nyílt levelet juttatta el Navracsics Tibornak (Fidesz), Mesterházy Attilának (MSZP) és Elolvasom

Újhelyi István addig üti, amíg meleg…

Szóval az mégiscsak úgy van, hogy ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, Elolvasom

Szanyi Tibor: Önleleplezés a lengyel kormányzat antidemokratikus lépéseinek fideszes védelme

Az Európai Parlament ma nagy többséggel arról határozott, hogy támogatja a Bizottság kezdeményezését, hogy az uniós alapszerződés 7. cikkelye alapján Elolvasom

Orbán megpróbálta megmagyarázni, miért épített maffiaállamot

Dr. Újhelyi István EP képvislő nemes egyszerűséggel le maffiázta a  Magyarországon Orbán Viktor tevékenysége miatt lezüllött bandát. Persze Viktort is. Elolvasom

Ez most komoly, vagy vicc? – Reagálás Gulyás Gergely nyilatkozatára

Az Orbán-kormány áttekintette az egészségügy helyzetét, és úgy döntött, hogy valamikor, majd lesz valami. Ennyi telik NER-től akkor, amikor már Elolvasom

A kormányzat adósa az egészségügynek!

Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen sanyarú körülmények között is a kormányablakokban, járási hivatalokban vagy a Nyugdíjfolyósító ügyfélszolgálatán dolgoznak, és azok Elolvasom

Hűtlen kezelés lenne a Bálna értékesítése

Az MSZP hűtlen kezeléssel gyanúsítja Tarlós István főpolgármestert a Bálna tervezett eladása miatt, mivel arra a szocialisták szerint a budapestiek Elolvasom

Kovács László: A fiatalok tették tönkre az MSZP-t

Molnár Gyula egyetért Botka László jelölésével, én is jó jelöltnek tartom, mert jó néhány éve vezeti Magyarország harmadik legnagyobb városát, Elolvasom

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments