Választási csalással vádolják a győztes grúz pártot

A hétvégi georgiai parlamenti választások vitatott eredményét követően a központi választási bizottság a szavazólapok újraszámlálását rendelte el a szavazóhelyiségek mintegy 14 százalékában.

Az Európa-párti ellenzék a hétvégi választás után csalással vádolta meg a kormánypártot. Felhívásukra hétfő este több ezren vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a hivatalos választási eredmények ellen.

A demonstráción részt vett Szalome Zurabisvili köztársasági elnök is.

A választási bizottság keddi közleménye szerint „minden választási körzetben öt, véletlenszerűen kiválasztott szavazókörben” újraszámolják a szavazatokat.

Természetesen Orbán Viktornak a választások után mindjárt volt véleménye:

Senki nem meri megkérdőjelezni, hogy a georgiai választások szabadok és demokratikusak voltak.

Mint azt a politikai közéletet figyelők is tudják Orbánnak ez jó eredmény, hiszen külön utas politikájához jól igazodik az eddigi grúz kormány.

Orbán Viktor urnazárás után tíz perccel fontosnak tartotta gratulálni Irakli Kobakhidze miniszterelnöknek, azt írva az X-en, hogy

„gratulálok a Grúz Álom pártnak az elsöprő győzelemhez a mai parlamenti választásokon. A georgiai nép tudja, hogy mi a legjobb az országnak és hallatták is ma a hangjukat!” 

A szavazatszámlálás a régiókban helyi idő szerint kedden 12.00 órakor (közép-európai idő szerint 9.00 órakor), a fővárosban pedig helyi idő szerint 17.00 órakor (közép-európai idő szerint 14.00 órakor) kezdődött. Minden akkreditált hazai és külföldi megfigyelőt meghívtak.

A választási bizottság szinte az összes szavazat megszámlálása után vasárnap közölte, hogy a voksolást a kormányzó Georgiai Álom párt nyerte meg a szavazatok 54 százalékával.

A Nyugat-barát ellenzéki szövetség 37,58 százalékos támogatottsággal került ki a megmérettetésből. Az ellenzék szerint az eredményt meghamisították, és magának követeli a győzelmet.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.