Demokráciaőröket vár az MSZP, akik védeni akarják a 2022-es választások tisztaságát, mert a köztársaságpárti szavazók „nem dőlhetnek hátra” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.
Legalább egy, de inkább két delegáltat várnak a mintegy 10 280 szavazókör mindegyikébe – mondta.

„Jó időben el kell kezdeni, mert ebben a rendszerben a Fidesz nem riad vissza attól – ezt az elmúlt 10 évben minden ellenzéki szavazó végignézhette – hogy hogyan próbálja meg manipulálni sok oldalról a választásokat”

– mondta a társelnök, hozzátéve: maga a választási rendszer is „úgy van kitalálva”, hogy a kormánypártoknak kedvezzen.

Azt mondta: a 2018-as országgyűlési választás előtt „rohamosan kezdték visszamondani” a szavazóköri delegáltak a részvételt, miután Orbán Viktor március 15-iki beszédében közölte: a választás után erkölcsi, politikai és jogi elégtételt fognak venni, s az utolsó pillanatig fenntartotta a fenyegetettség érzetét.

 

Kunhalmi kiemelte: ilyen korán, mint idén, még egy választás előtt sem született meg ilyen fontos egyezség a köztársaságpárti ellenzéki pártok között.

Minden ilyen pártnál lehet jelentkezni, ő maga az mszp.hu oldalon vagy az agnes.kunhalmi@mszp.hu e-mailcímen várja azok jelentkezését, akik „erőt éreznek magukban” és tettre készek, hogy vigyázzanak arra: a választáson a csalás gyanúja se merüljön fel – mondta. Kiemelte: civil szervezetek támogatását is élvezik.

Azt mondta: a „reálpolitikus”, „nagyon tapasztalt” miniszterelnök politikai évadnyitó cikkében felhívta a kormánypárti szavazók figyelmet, hogy bár ő a jobboldal egységét megteremtette, „itt nincs minden lezongorázva”, hiába uralják az államot, írták át a választójogi törvényt és övék a média. Az ellenzék is megteremtheti a maga egységét, ezért „én viszont a köztársaságpárti szavazókhoz szólok, hogy nem dőlhetnek hátra” – mondta Kunhalmi.

A Nemzeti Választási Bizottság elnökének kiválasztásáról azt mondta: az MSZP-nek, mit ahogy a többi ellenzéki pártnak is, természetesen lett volna jelöltje a posztra, sőt az ellenzéki pártoknak közös jelöltjük is lett volna. Az MSZP azt javasolta: a jelenlegitől eltérő rendszerben, pályázattal, szakmai alapon töltsék be a posztot a kormány és az ellenzék megegyezésével.

A Fidesz azonban csak látszategyeztetésre hívta az ügyben az ellenzéket, hogy a nyugat felé mutassák: még van párbeszéd.

„A Fidesznek a választás (…) egy szükséges rossz, és a saját leválthatatlanságukért mindent megtesznek. Mindent megtesznek azért, hogy a politikai váltógazdaság ne tudjon érvényesülni Magyarországon”

– mondta Kunhalmi.

Amikor rákérdeztek arra, lenne-e miniszterelnök-jelölt 2022-ben, amint az egy korábbi interjúban felmerült, azt felelte: „Nézze, azt kérdezték, hogy ’Lenne-e ennek az országnak a miniszterelnöke?’. Melyik az a pártvezető, vezető politikus, aki erre azt mondja, hogy nem? Hát akkor azt üzenné a szavazóinak, hogy a nap végén nem lehet rám számítani.”

Azzal folytatta: lát olyan politikustársakat, „akik ma ebben jobban teljesítenének”. Hangsúlyozta: olyan jelöltre van szükség, aki a köztársaságpárti oldalon a lehető legnagyobb bázissal rendelkezik.

„Én inkább arra vállalkozom, hogy mindent megteszek magam és a pártom nevében azért, hogy részese legyünk egy olyan kormányváltó erőnek, amire (…) az elmúlt 10 évben (…) soha nem volt ekkora esély”

– tette hozzá.

Ezt is olvassa el!
Újhelyi István addig üti, amíg meleg…

Szóval az mégiscsak úgy van, hogy ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, Elolvasom

Visszautasítjuk Hadházy Ákos kijelentéseit

Visszautasítjuk Hadházy Ákos kijelentéseit – Folytatjuk a felkészülést a 2022-es kormányváltásért. Természetesnek tartjuk, hogy egy sokszínű ellenzék köreiben akadnak viták, Elolvasom

OGY – Az MSZP a közoktatás helyzetéről kezdeményezett vitanapot

A közoktatás helyzetéről kezdeményezett az MSZP politikai vitát az Országgyűlésben.     A parlamentnek kedden benyújtott kezdeményezést szocialista képviselők mellett jobbikos, LMP-s Elolvasom

„Barba-trükknek” nevezte a szavazást Harangozó

„Barba-trükknek” nevezte a Parlament mai szavazását a veszélyhelyzet megszüntetéséről Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, és a kormány gazdasági válságkezelését ostorozta, mondván: Elolvasom

Orbán megpróbálta megmagyarázni, miért épített maffiaállamot

Dr. Újhelyi István EP képvislő nemes egyszerűséggel le maffiázta a  Magyarországon Orbán Viktor tevékenysége miatt lezüllött bandát. Persze Viktort is. Elolvasom

Bemutatták az MSZP két győri parlamenti képviselőjelöltjét

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 28. Őszirózsa fesztiválon Győrben, a szocialista párt székháza előtt 2017. szeptember 24-én. A rendezvényen Elolvasom

A kormányzat adósa az egészségügynek!

Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen sanyarú körülmények között is a kormányablakokban, járási hivatalokban vagy a Nyugdíjfolyósító ügyfélszolgálatán dolgoznak, és azok Elolvasom

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni

Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben. Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a Elolvasom

Handó munkájáért kirúgás jár és nem kitüntetés

Miután a Fidesz továbbra sem hajlandó leváltani a sorozatos törvénysértéseket elkövető Szájerné Handó Tündét, így Szájer József újabb öt éven Elolvasom

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

Megegyezett a DK és az MSZP, ennyi jut Gyurcsányéknak

Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E Elolvasom

Ez most komoly, vagy vicc? – Reagálás Gulyás Gergely nyilatkozatára

Az Orbán-kormány áttekintette az egészségügy helyzetét, és úgy döntött, hogy valamikor, majd lesz valami. Ennyi telik NER-től akkor, amikor már Elolvasom

Szanyinak kiáll a rúdja

Utolsó figyelmeztetést kapott mindenki, aki a pártot és tevékenységét nyilvánosan, nem pedig az arra kijelölt belső fórumokon kritizálja, mondta el Elolvasom

A kormány újabb szemét ügye

2018-ra azt azt látjuk Magyarországon, hogy sok helyen nem viszik el a szemetet, vagy későn viszik el a szemetet és Elolvasom

Kész Zoltán helyén indul Veszprémben Mesterházy

Veszprémben indulna a 2018-as országgyűlési választáson Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke –abban a körzetben, ahonnan 2014-ben ellenzéki összefogással Kész Elolvasom

Tegnap az Akadémia, ma az…

Az egyetemisták már most győztek: ellenállásukkal egy nemzedék példaképeivé válnak. Látni kell ugyanakkor, hogy az Akadémia intézményhálózatának tönkretétele, a Színház- Elolvasom

Szanyi Tibor: Az egyszerhasználatos, ún. eldobható műanyagok kora lejárt

Nem először foglalkoztak a műanyagok kérdésével az Európai Parlament képviselői. A mostani vitában és az azt követő mai szavazáson az Elolvasom

Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése! Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments