Magyar Péter számos településre jutott el, és szintén számos településen támadták meg a résztvevőket.
Íme a Fidesz valódi arca. Miközben Orbán Viktor évek óta a békéről papol, pont ő az aki gyűlöletet kelt és megpróbál magyart a magyar ellen uszítani.
A múlt hét megmutatta, hogy a bukott hatalom számára nem maradt más, mint a verbális és fizikai erőszak, civilek és nők fenyegetése és bántalmazása.
Sem a Fidesz, sem a köztársasági elnök, sem az ellenzék szereplői nem álltak ki a béke mellett és az erőszak azonnali beszüntetése mellett.
A TISZA továbbra is a határozott, de békés politikai akciók és véleménynyilvánítás mellett áll. Mi elutasítjuk az erőszak minden formáját.
Ma, bolondok napján, a Fidesz politikusai “országjárásra” indulnak. Ugyan valószínũtlen, hogy a saját aktivistáikon és a fizetett statisztákon kívül bárki is meg tudná közelíteni a testőrök gyűrűjében vagy zárt magtárakban megjelenő fideszes elvtársakat, de mégis arra hívom fel a TISZA szimpatizánsokat és minden magyar honfitársunkat, hogy még véletlenül se kerüljön konfliktusba Orbán janicsárjaival. Orbánék éppen arra készülnek, hogy provokációkkal eltereljék a figyelmet arról, ami mára már mindenki számára világos, hogy a Fidesz nem csak a legkorruptabb párt a magyar történelemben, hanem egyben a nyílt erőszak pártja is.
A Nemzet Hangja népszavazáson arról is döntünk, hogy a Fidesz által folytatott gyűlölet- és erõszak politikát folytatjuk, vagy a TISZA által képviselt békét és biztonságot.