A kormány évtizedes (gazdaság)politikája elérte a Magyar Postát is. Hamarosan – csak Budapesten – 35 postafiók fog bezárni, mert Brüsszel, meg szankciók, meg háború – szóval a szokásos Fidesz mantra.
És mondják ezt az odafent pöffeszkedő galeritagok, akik több mint egy évtizede ássák a magyar gazdaság sírját, saját hasznukra.
Az infláció ugyan évek óta egyre csak nő, mint ahogyan a forint árfolyama is az egekben, a magyar állam hiteltartozása pedig a 2010-esnek majdnem a háromszorosa, de szerintük ezt mind a szankciók okozzák.
Mára az Unió utolsó előtti helyére estünk vissza mind gazdaságilag, mind társadalmilag. És akkor a kérdés: meddig hiszünk ennek a kormánynak? Meddig hagyjuk magunkat hülyére venni?
És ezt nem mi találtuk ki. Ezt a Magyar Posta is közli honlapján, de itt is elolvashatod.
ENERGIATAKARÉKOSSÁGI INTÉZKEDÉS A MAGYAR POSTÁNÁL
Európa több országában energia-veszélyhelyzet van és sorra születnek a rendkívüli intézkedések, mert a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki. Emiatt a magyar kormány is több rendkívüli intézkedésre kényszerült.
A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek – a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is – fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie.
Mindezek következtében a Magyar Posta 35 darab alacsony forgalmú, budapesti posta bezárásáról döntött. Az ügyfelek tájékoztatása folyamatos, a bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja 2022. október 7., péntek. Hangsúlyozzuk, hogy a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett, a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten.
A vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem legmodernebb, digitális úton is elérhetők. Mindemellett a postai szolgáltatások, a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken, a változásokat követően is magas színvonalon maradnak elérhetők budapesti ügyfeleink számára.