Nemzeti konzultáció

Na idefigyeljenek Emberek!

Mondok József

A Péter

A címben szereplő mondat Markos József alias Alfonzó szájából hangzott el először és azóta szállóige lett a köztudatban. Amiért én használom, csak egy oka van. Valóban figyeljetek már oda.

A Nemzeti inzultáció szokásos egyválaszos irányított kérdéseire és az arra beérkezett elenyésző válaszokra hívnám fel a nagyérdemű figyelmét.

Kis, de annál inkább büszke hazánkban pontosan 8 312 264 szavazásra jogosult honfitársunk él, tehát a kérdőív ennyi ember válaszára várt. Ehelyett a kormány szerint – persze nem ellenőrizhető számadat – 1,4 millióan reagáltak így, vagy úgy. Ez körülbelül a szavazók 17 %-a.

Erre mit mond a Fidesz?

A válaszolók 99%-a, az a 17% teljesen egyetértett abban, hogy jól csináljuk. Mármint a Fidesz. A többi 83% gyakorlatilag 0 tényező, magyarán magasan szarnak a fejükre. Így az enyémre is.

A legszebb a dologban, hogy ezt még az MTI-n keresztül közzé is teszik. A gyengébbek kedvéért kiemeltem vastagon a lényeget.

A nemzeti konzultációra válaszolók többsége elutasítja a migránsok kötelező szétosztását és helyesnek tartja a magyar kormány migrációs politikáját – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a közösségi oldalára feltöltött legutóbbi videójában.

Kovács Zoltán felidézte, több mint 1 millió 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt, amelyek között három kérdés közvetlenül, kettő pedig áttételesen kapcsolódott a migráció témaköréhez.

Az államtitkár kiemelte: a válaszok önmagukban is jelzik, hogy a magyarok általánosan osztják a kormány elmúlt hat évben folytatott migrációs politikáját, az európai határok megvédésének kérdésében elfoglalt álláspontját.

Kovács Zoltán elmondta, a válaszadók 99 százaléka, 1 388 227 ember értett egyet azzal, hogy Magyarország kormánya nem támogatja a migránsok kötelező szétosztását. “Ez egy meggyőző ellenszavazat” – értékelt.

Ismertetése szerint a járványügyi migránsstoppal kapcsolatban a válaszadók 98 százaléka, 1 380 910 ember gondolta azt, hogy nem szabad engedni, hogy járványhelyzetben az illegális migráció tovább súlyosbítsa a vírus terjedését vagy hozzájáruljon ahhoz.  

A Soros-szervezetek illegális migrációt segítő tevékenységével kapcsolatban 98 százalék – 1 381 864 válaszadó – mondta, hogy ezt meg kell akadályozni – ismertette a konzultáció eredményét az államtitkár.

Hozzátette: a két, illegális migrációt közvetetten érintő kérdés közül arra, amelyik Magyarország megerősítését és az illegális migráció elleni védekezést tűzi ki célul a járványt követően, 96 százalék – 1 343 848 ember – válaszolta azt, hogy helyes a kérdésfeltevés, a kormány gondolata.

Azzal pedig, hogy kell-e vállalnunk a vitákat Brüsszellel, amikor a fenti kérdésekkel, illetve más témákkal kapcsolatban a magyar álláspontot, a magyar emberek véleményét meg akarjuk védeni, 98 százalék értett egyet. Ez azt jelenti, hogy 1 371 974 válaszadó helyeselte, illetve értett egyet a kérdésfeltevéssel – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. (MTI)

Csak egy kérdésem maradt.

Kormányváltás
How to Share With Just Friends

How to share with just friends.

Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014

0 0 votes
Article Rating

Érdekel minket a Te véleményed is.