Klára levelet írt az évforduló alkalmából. Bidennek

„Tisztelt Elnök Úr! Az emlékezés szándékával írok Önnek ezen a végtelenül szomorú napon, amikor négy összehangolt terrortámadásból álló merényletsorozatot hajtottak végre az Amerikai Egyesült Államok ellen, ezzel 3 ezer emberi életet kioltva és 25 ezer embert megsebesítve.

Amerikai földön a valaha volt legsúlyosabb támadás volt ez, amely sokkolta az egész országot és az egész világot, beleértve minket, magyarokat is. Felismerve a terror globális jellegét, a demokratikus nemzetközi közösségeknek, az emlékezés és az áldozatok tisztelete mellett, tudatában kell lenniük közös felelősségüknek az állampolgáraik védelmét illetően, bel- és külföldön egyaránt.

Meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak szüksége van az Amerikai Egyesült Államokra, míg az Amerikai Egyesült Államoknak is szüksége van az Európai Unió barátságára, mert a terrorizmust csak közös együttműködéssel előzhetjük meg. Mi, magyar demokraták és politikai vezetők, ígéretet teszünk, vissza fogjuk vezetni hazánkat, hogy újra az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének konstruktív tagjai lehessünk.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ismét egy teljes mértékben demokratikus országgá váljunk, és mint korábban, ismét Amerika megbízható partnerei és barátai legyünk.Ez az ígéretünk Önöknek 2021. szeptember 11-én, Budapesten.Minden jót kívánunk az Önök nagyszerű országának polgárainak és Önnek személyesen is! Őszinte tisztelettel,

Dobrev Klára A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje”

Vélemény?
[Fancy_Facebook_Comments]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .