DK – Szijjártó Péter hazudott

Ráczné Földi Judit: Szijjártó Péter hazudott – Mégsem elengedő önmagában a védettségi igazolvány a horvát nyaraláshoz – olvasható a Demokratikus Koalíció oldalán

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és országgyűlési képviselőjelöltje az ellenzéki előválasztáson szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: nem túl meglepő módon a kormánynak ismét sikerült félretájékoztatnia az embereket egy járvánnyal kapcsolatos kérdésben.

A politikus idézte Szijjártó Péter külügyminiszter múlt heti nyilatkozatát a Horvátországba való utazással kapcsolatban:

„Megállapodtunk arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között.”

„Ehhez képest, ha az ember nem túl nagy kutatómunkával ránéz a konzulátus honlapjára, ott az az információ áll: A beutazónak fel kell mutatnia a védettséget igazoló plasztikkártyát és a papíralapú oltási igazolványát, amelyen mindkét oltási dátum szerepel. A beutazás akkor lehetséges, ha a második oltást követően eltelt 14 nap.”

– ismertette Földi Judit.

Ráczné Földi Judit közölte, a Demokratikus Koalíció szerint tehát Szijjártó Péter finoman szólva félretájékoztatta a magyarokat. Kevésbé finoman szólva pedig hazudott.

„Elég érdekes, ha jól belegondolunk, hogy a külügyminiszternek halvány lila gőze sincs arról, hogy mi található a konzulátus honlapján, hogy valójában milyen egyezményben állapodtak meg Horvátországgal. Márpedig vagy ez a helyzet, vagy pedig Szijjártó tudatosan ferdítette a helyzetet, nehogy véletlen kiderüljön, hogy az orbáni „védettségi” igazolvány önmagában csak jégkaparásra jó, igaz így májusban már az sem aktuális. Mi, európai magyarok követeljük a helyzet tisztázását, és azt, hogy a haszontalan, zéró információt tartalmazó plasztik helyett egy használható, informatív igazolványt adjanak a magyaroknak is, amivel tartalmazza azokat az információkat, amikkel szabadon tudunk utazni.”

– fogalmazott a DK jelöltje.

Földi Judit arra is kitért, hogy hiába veregették Orbánék a saját vállukat, bizonygatva, hogy milyen sikeresen kezelték a járványt, milyen sikeresen szervezték az oltásokat, és mennyire remek igazolványt állítottak ki, ez nyilvánvalóan mind nem igaz.

„A járvány kezelésénél csődöt mondtak, a tömeges oltásba belebuktak, az oltással kapcsolatos regisztrációs honlapok rendszerint használhatatlanok, az általuk kiagyalt, védettséginek becézett plasztik pedig még annyira se használható, mint valami pontgyűjtő kártya, aminek legalább néha van haszna. Ugyanis ez a kártya csak a következőket nem tartalmazza: milyen oltóanyaggal, mikor, hányszor oltották be a kártya tulajdonosát.”

– magyarázta a politikus. Hozzátette, ha az ember esetleg Horvátországba szeretne utazni, akkor viheti magával a plasztikot, és a két, papír alapú igazolást, amit az oltásnál adnak.

„Ennek pedig így nyilvánvalóan semmi értelme.” – fogalmazott a DK politikusa.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .