Mantra

Pán „Síp” Péter

Csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Elindult a választási verseny. Ehhez mindkét oldal igyekszik felhasználni a pandémia mögött kialakult egészségügy tragédiát, ki-ki a saját fegyverével.

A Fidesz a szokásos módján a mantrát használja fel arra, hogy a tébláboló szavazókat maguk mellett tudják.

Minden csövük szájából a baloldal oltásellenes propagandája szól, amiről ők maguk is tudják, hogy nem igaz.

Az ellenzék többsége az EU által engedélyezett vakcinákat ajánlják, míg felkérik a kormányt, hogy a Európai Gyógyszerügynökség által még teljesen be nem vizsgált vakcinákkal ne oltsanak.

Ettől függetlenül a kormány média és a kormány szóhoz jutó tagjai – köztük Rétvári Bence – csúsztat. Nem kicsit. Nem az első megszólalásuk mögött van az ellenzék „gyilkos” hajlama, ami azt sugallja, hogy ha a baloldal lenne hatalmon – Gyurcsány – emberek ezrei haltak volna meg. Borítékolom, hogy a kormány ami/aki Orbán Viktor, az emelkedő halálozási arányt is az ellenzék nyakába fogja varrni, hiszen oltásellenes propagandájuk miatt sokan nem „oltakoznak”. Mondják és írják. Ez olyan hülye szó, amit szintén a Fidesz talált ki.

A kormány által ellenőrzött tájékoztatók, ami az elhunytak számát illeti, messze nem fedi a valóságot. De a kormány ezt soha nem fogja bevallani, mert akkor kiderülne, hogy valami el lett cseszve. Nem kicsit, nagyon.

Hirdetés

Az MTI-nek küldött „tájékoztató” Rétvári úr véleményéről

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli, szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról.

    Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott, a baloldalnak semmi sem szent, mivel „lefelé tartó spirálba” kerültek, az európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesznek, amelyek látszólag ugyan a kormányoldal felé irányulnak, valójában azonban „egymást lökdösik”, hogy több listás helyet tudjanak szerezni maguknak a jövő évi választásra.


    Kiemelte, miközben a kormány azon az állásponton van, hogy „minél több oltást adunk be, annál több életet mentünk”, addig a baloldal stratégiája az, hogy minél súlyosabbak a koronavírus-járvány következményei, annál könnyebben ragadhatják meg a hatalmat.


    Rétvári Bence felidézte, Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, „Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani”.

Ha a védekezésben részt vevők közül bárki hallgatott volna Gyurcsány Ferencre, akkor ma már több mint egymillió emberrel kevesebben lennének beoltva, vagyis ennyivel többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés kockázatának, valamint többen is betegedtek és hunytak volna el – mondta a kormánypárti politikus.


    Közölte, a baloldal jogi eszközökkel is próbált fellépni az oltásokkal szemben, ezt bizonyítják azok a máig vissza nem vont parlamenti határozati javaslataik, amelyek a kínai és orosz vakcinák alkalmazását tiltanák. A baloldal emellett hiteltelen és képmutató is, mivel eközben „elmennek és maguknak szépen beadatják az oltásokat, akár soron kívül is” – mondta Rétvári Bence.


    A KDNP politikusa szerint a baloldal azt követően próbálja meg letagadni oltásellenes kijelentéseit, hogy látják, a magyar oltási program sikeres, Magyarország a második legeredményesebb ország az EU-ban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .