Varga Judit

Varga Judit Facebook oldalán reagált

Varga Judit Facebook oldalán reagált a baloldal azon vádjaira, ami a nyaraló/lakással kapcsolatban látott napvilágot.

Mivel nekünk tök mindegy, hogy bal, vagy jobboldal, csak normális (sic) legyen, leközöljük. Ezt is.


Ha már a teljes baloldali média szükségét érezte annak, hogy valótlan információkkal próbálja meg lejáratni a családunkat, talán nem árt, ha a röviden összefoglalom a tényeket.
A balatonhenyei lakóházunkat 2016-ban kezdtük el építeni a sok éves brüsszeli munkánkból származó jövedelmünkből és hitelből, még kint tartózkodásunk alatt. Tehát nem nyaralót, hanem családi házat és nem felújítottunk, hanem teljesen újat építettünk.
Sok százezer magyar családhoz hasonlóan – igénybe vettük a családi otthonteremtési támogatást is.
Ekkor még úgy terveztük, hogy kiküldetésünk lejártakor ide költözünk haza (ezért sem budapesti ingatlan vásárlása mellett döntöttünk). 2017-et írunk, mikor elkészül a ház.
Ekkor még egyikünk sem volt közszereplő és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 2018 tavaszán gyökerestül megváltozik az életünk: ekkor kaptam az államtitkári felkérést.

Hazaköltöztünk három gyermekünkkel egy budapesti bérelt ingatlanba.2019-ben kaptuk meg a balatoni házra a jogerős használatba vételi engedélyt és ekkor – sok más magyar családhoz hasonlóan – éltünk a 17/2016-os kormányrendelet adta lehetőséggel és 5 éves felmentési időt kértünk arra, hogy állandó lakosként az ingatlanba költözzünk.

Ebben az eljárásban sem szabálytalanság, sem trükközés nincs, a jogszabály több esetben is lehetőséget ad az állandó bentlakási kötelezettség alóli felmentésre 5 évre.
A budapesti ingatlanvásárlásunkkal kapcsolatban a valóság az, hogy két lakást – egy kisebbet és egy nagyobbat (garázzsal) – a későbbi egybenyitás szándékával vásároltuk egy társasházban, a nagyobb lakásból 100 m2 alagsori elhelyezkedésű.
A jelentős bankhitelt úgy kaphattuk meg 8 millió forint önerővel, hogy a férjem belvárosi ingatlanát pótfedezetként használtuk fel a hitelügylethez, így arra is rákerült a bank jelzálogjoga.

Ezt a belvárosi ingatlant egyébként tavaly decemberben eladtuk és a hitel jelentős részét előtörlesztettük. Egy ilyen konstrukció egyáltalán nem szokatlan és főleg nem szabálytalan.A bérelt budapesti lakásból családunk 2020 márciusában költözött az újonnan vett ingatlanba.Ennyit röviden és őszintén az igazságról.
A fenti tényeket és az aktuális jövedelmi viszonyaimat, amit szintén ferdítve tálalt a hazug baloldali média, a jogszabályoknak megfelelően tartalmazni fogja a jövő héten megjelenő vagyonnyilatkozatom.Senki nem állítja, hogy a politikai pályán nem érhetik az embert aljas, alaptalan támadások.

A hazugságoknak, a szándékos ferdítéseknek azonban úgy gondolom, hogy a gyermekeim és a családom tisztességére tekintettel még egy közszereplő elleni összehangolt és gusztustalan rágalomhadjáratban is vannak etikai határai.
Valótlansággal vádolni valakit pedig jogszabályba ütköző cselekedet. Vigyázzanak magukra és ne dőljenek be a baloldal gyalázkodásának. Köszönöm.

Szép munka. Ideje érezni a baloldal által kilőtt rakéták becsapódásának nyomait a jobboldalon is, bár ebben a kormánypárti társaság sajtóorgánumai fényévekkel előbbre járnak.

Előzmények

A telex.hu írt Varga Judit ingatlan ügyletéről.

Sokan ismerik a Káli-medencében Köveskál központját, amit nyaranta szabályosan megszállnak a biciklis, autós és gyalogos turisták. Jóval kevesebben ismerhetik azt a kis utcát, ami a falu központjából vezet fel egy Balatonhenye nevű kis faluba. A zsákfalu egyik zsákutcájában áll Varga Judit igazságügyi miniszter és férje háza.

Az utca ahol az épület áll – a baloldal szerint a NYARALÓ – ezen a szakaszán a házak többsége láthatóan nyaraló, az itt álló hét házból talán csak kettőben laknak helyiek.

Ez a helyzet az egész faluban is: a lakosság öregszik, most már csak 130 állandó lakos van, mondja egy utcán álló nő.

A nő azt mondja, sok a „bebíró” a faluban, tehát az olyan betelepülő, aki megvett egy régi házat, és felújította azt. 

Egy másik helyi szerint a miniszter családja korábban közvetlenebb volt, újabban nem nagyon keverednek a faluban.

A balatonhenyei ház szerepel Varga Judit 2020. januári vagyonnyilatkozatában. Innen tudja a telex.hu, hogy a 2144 négyzetméteres telket 2013-ban vették férjével, Magyar Péterrel fele-fele arányban. 2014-ig még két másik területet (kivett, beépítetlen terület) is vettek közösen Balatonhenyén, ami összesen közel 16 ezer négyzetméter.

A miniszter és férje vagyoni helyzete azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a Blikk megírta, hogy

Varga Judit és férje több budai lakást és egy garázst vett egy társasházban közel 200 millió forintért.

És Havasnak is van véleménye:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .