Elhunyt Mondok József

 Izsák – Életének 65. évében meghalt Mondok József, a Bács-Kiskun megyei Izsák polgármestere – közölte Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán csütörtökön.

 

    „Sokan ismerték, szerették. Városépítő munkáját mindenkor becsültem. A család gyászában osztozunk a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum tagjaival”

– írta Lezsák Sándor.


    A Magyar Lovassport Szövetség a honlapján tudatta, hogy fogathajtó-szakbizottságának elnöke, Izsák város polgármestere tragikus hirtelenséggel elhunyt. Úgy fogalmaztak, hogy „a család mély fájdalmában a teljes lovas társadalom osztozik”.

Mondok József

A Péter

Nos halottról igazat, vagy semmit (De mortuis nil, nisi bene!) mondja a római ezért ezt én betartom. Vagyis az igazat írom.

„Sokan ismerték, szerették. Városépítő munkáját mindenkor becsültem. A család gyászában osztozunk a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum tagjaival”

mondja Lezsák volt MDF alapító, aztán Fidesz gyarapító és csak az igazat írta.

„Sokan ismerték, szerették. Városépítő munkáját mindenkor becsültem”

Azt én is. És a felépített panzióját is.

Amit viszont nem.

Vádat emelt az ügyészség az izsáki vadászház ügyében

2017. november 29. 11:34

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt az ügyészség Mondok József polgármester ellen az izsáki vadászház ügyében.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség szerdai, MTI-nek küldött közleményében azt írta: az ügyészség az elsőrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, két társának pedig bűnsegédként kell felelnie a Kecskeméti Járásbíróság előtt- írja a Mandiner

Hirdetés

Honlapszerkesztés-SEO-Hirdetésszervezés

Mondok Józsefnek vissza kell fizetnie azt a 35 millió forintnyi támogatást, amit az Európai Uniótól kapott arra a célra, hogy abból vendégházként működő vadászház épülhessen. Az épület el is készült, ám az csak az izsáki polgármesternek nyújt szállást, ő ugyanis birtokba vette a házat.

Mondok József polgármester − aki természetesen a trafikbizniszben is érdekelt − Mondok Kft. nevű cége a 444 riportja szerint egy uniós pályázaton indult és nyert, egy vadászházat építhetett fel belőle. A polgármester egyébként a helyi pályázati tervezést irányító egyesület bírálóbizottságának is a tagjaként szerepel egy 2013-as dokumentumban.

A vadászház elvileg panzióként szolgálna, de egyelőre senki nem tud arról, hogy szállást lehetne ott igényelni, a neten sem találni ennek semmi nyomát.

Helyiek szerint egyszerűen azért, mert a polgármester költözött be a házba.

No! De legyen ennyi elég. Halottról az igazat, vagy semmit.

Béke poraira

Vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .