14 ezer 990 forint egy üveg pezsgőért

A Demokratikus Koalíció (DK) kiperelte a kormánytól Hegedűs Zsuzsa reprezentációs költéseinek számláit, amikből kiderül, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó többek között drága italokat is vásárolt – mondta a DK pártigazgatója pénteki, online sajtótájékoztatóján.

Sebián-Petrovszki László arról beszélt, hogy a számlák alapján a főtanácsadó az egyik alkalommal egyetlen üveg borért 35 ezer 990 forintot fizetett “az adófizetők pénzéből”. Emellett négy alkalommal vásárolt francia “luxuspezsgőt”, palackonként 14 ezer 990 forintért – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ha ezt összeadják, akkor Hegedűs Zsuzsának majdnem százezer forintra “rúg az italszámlája”.

Százezer forintból ma többtagú, gyermeket nevelő családok próbálnak kijönni havonta, ez az összeg három és félszerese a minimálnyugdíjnak és nyolcszorosa a családi pótléknak – jegyezte meg. Szavai szerint ebből a pénzből több mint 360 kiló kenyeret, 57 kiló virslit vagy 775 darab Túró Rudit lehetne venni, de ezeket a tételeket sok család már nem engedheti meg magának huszadika környékén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .