A Péter

Megtámadták a Borsod megyei választások végeredményét és ezt egy MTI-hez eljuttatott közleményben tudatták a nagyérdeművel. Átütő eredményre ne számítson senki, bár talán más országokban lenne mit kapargatni az ügyben, de minálunk ez lepattan a NER páncélról.

 



 

Székely Sándor független képviselő örömmel nyugtázza, hogy a borsodi időközi országgyűlési választás eredményét megtámadta Tóth Ádám független képviselőjelölt.

A kifogás és egyben fellebbezés lényege, hogy a nyilvánosan is elérhető információk szerint egyelőre ismeretlen tettesek a BTK 350. §-a szerinti “választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmények” gyanúját hordozó tevékenységeket végeztek, ezáltal a választás eredményét olyan szavazatok is meghatározhatták, éspedig vélhetően tömegesen, amelyek ellenszolgáltatás nyomán vagy kényszer alatt születtek.

Székely Sándor úgy látja, hogy muszáj élnünk akár csökött hazai jogállamiság ellenére is a jogszabályok lehetőségeit kimerítő kezdeményezéssel, egyszersmind rendre nem belenyugodva a kormányoldal jogtalan előnyeibe, ezért új, innovatív fejezetet nyit a jogérvényesítés frontján.

Kiadó: Székely Sándor független országgyűlési képviselő

(MTI-OS)

Ezt is olvassa el!
DK: megállapodásra törekszünk Szegeden

A Demokratikus Koalíció (DK) arra törekszik, hogy az ellenzéki pártok megállapodásra jussanak Szegeden az őszi önkormányzati választási indulás ügyében, a Elolvasom

„Tarlóssal tulajdonképpen felmosták a padlót”

Az Együtt-PM véleménye szerint a Fidesz képviselői pénteken bejelentették, hogy végképp szeretnék tönkretenni Budapestet és elcsalni az önkormányzati választást – Elolvasom

Európai Parlament-i szavazás 2019

Arold Péter Hazaküldték "Áts Feriéket" a szavazókörből, mert piros volt az inge. Tiszta Pál utcai fiúk. Szegény Nemecsek, ha ezt Elolvasom

Videón üzent Bajnai

Bajnai Gordon videóüzenetben biztosította támogatásáról Karácsony Gergelyt, miután utóbbi egyelőre alulmaradt Horváth Csabával szemben a baloldali előválasztáson.

Egy jobboldali a baloldalról

Mondom én Figyelemre méltó beszélgetés zajlott le köztem és egy 67 éves villamosmérnök között. A csevej, Elolvasom

Kálmán Olga magasan vezet a felmérésekben

Jelentős fölénnyel vezeti az ellenzéki főpolgármester-jelöltek népszerűségi listáját Kálmán Olga. Az IDEA Intézet felmérése szerint: a Demokratikus Koalíció politikusának 44 Elolvasom

Kivártam

Arold Péter Sokáig, és direkt nem akartam említést tenni a hódmezővásárhelyi választásokkal kapcsolatban. Minek.  Kivárásra játszottam, hogy aztán megírhassam, hogy Elolvasom

Erdély! Ne szavazz 8-án!

Nem tudok mit hozzáfűzni. Benne van minden, mi erről azól! "Kedves erdélyi rokonaim, barátaim, ismerőseim, minden magyarajkú, vagy aki tud Elolvasom

A pálya mindig is lejtett

Koncz Zsófia csak Facebook-reklámra többet költhetett a törvényben szereplő maximális összegnél - adta hírül az RTL klub Csak Facebook-reklámra többet Elolvasom

Totális leszámolás az LMP-nél

Mondom én Arold Péter Várható volt. Míg a Jobbiknál a cuki pártot tolták előtérbe és a Elolvasom

Gyurcsány: az ellenzéki átszavazással kisebbségi kormányzásra szorítható a Fidesz

A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok a tavaszi választáson 40-50 mandátumot is szerezhetnek egyéni képviselőjelöltjeik kölcsönös visszaléptetésével, amivel kisebbségi kormányzásra szoríthatják Elolvasom

Választás 2018 – Karácsony: az igazság nem lehet ellenzékben

Karácsony Gergely szerint a mostani kormány a hazugság kormánya, és ő azért buzdít mindenkit, azért szeretne hitet adni, mert az Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

Szavazzál! Igen, vagy nem?

Egy Facebook alkalmazás segítségével hívlak benneteket kedves olvasóim szavazásra. A kérdés egyszerű és a válasz is. De ha többet szeretnétek Elolvasom

Hivatalos

Arold Péter Nem tudunk mit tenni. Elkezdődött. A mai naptól, a következő 50 napon át, az első x megtételéig, hivatalosan Elolvasom

Amikor Bajnai védte meg Orbánt

Orbán Viktor: Elegem van abból, hogy szélhámos milliárdosok egy maroknyi csoportja romhalmazzá teszi az országot, föléli a jövőnket, eljátssza az Elolvasom

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

2018. április. 8 Tájékoztató adatok 13:00 óráig megjelentek számáról és arányáról 2018. április 6-án 16 órakor a választók névjegyzékében 7875 Elolvasom

A Kúria elmeszelte Bíró László indulását

A Kúria péntek kora délután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, miszerint Bíró László, az ellenzék által támogatott Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments