Az LMP elégtelennek tartja azt, amit a kormány eddig tett a koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági válság kezelésére. A párt ezért a rendelkezésre álló tízezer milliárd forinttal számolva elkészítette azt a programot, amely a jelenlegi válság mellett a 21. század kihívásaira is választ ad – közölte Kanász-Nagy Máté társelnök pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján.
Az LMP csomagja három nagy elemből áll. A járvány megfékezésére több mint 300 milliárd forintot kell költeni, amelyből ingyenessé tennék a tesztelést. Ha ezt az állam nem biztosítja, azzal egy alapvető feladatát nem látja el, vagyis elismeri, hogy államcsőd van.

Hirdetés

 

Kétezer milliárd forintot a gazdasági és szociális válság enyhítésére kell fordítani. Ez tartalmazná az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését, az extra terhelésnek kitett egészségügyi, szociális dolgozók, valamint a pedagógusok béremelését, és az álláskeresési járadék visszaemelését is kilenc hónapra.

Az LMP négyezer milliárd forintot arra szánna, hogy az ország felkészüljön a jövőre. Ezen belül nem az autóipart, a haverokat, az oligarchákat támogatnák, hanem a jövő szolgáltatásait építenék ki: megújuló energiakapacitásokra, épületszigetelésre fordítanák a forrást.

A kormány eddig 2800 milliárd forintot tapsolt el eredménytelenül. Az összeget multik számlájára utalta, luxusszállodák megépülését támogatta, vagy vettek néhány lélegeztetőgépet.

 

Ezt is olvassa el!
A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye

Sallai Róbert Benedek Budapest, 2015. október 8., csütörtök (OS) - A vízügyes politikai pofonok kijózanítják-e végre Elolvasom

LMP: a kárpátaljai magyarok érdekében le kell zárni az ukrán csempészútvonalakat!

Az LMP kelet-közép-európai összefogást sürget az ukrajnai csempészútvonalak lezárása érdekében, azok üzemeltetése ugyanis szerintük az ország belső békéjét, így az Elolvasom

OS – Az LMP parlamenti frakciója közleménye (1. rész)

Budapest, 2015. május 25., hétfő (OS) - Öt évébe került a kormánynak, hogy meghallja amit az LMP mond - Az Elolvasom

Itt tartunk

Személyeskedésektől sem mentes az a levél, amit Lovas István, a volt Magyar Nemzet valamikori volt brüsszeli tudósítója intézett az LMP Elolvasom

LMP: az uniós források elosztásakor amit csak lehetett, elrontott a kormány

Az LMP szerint a kormány mindent elrontott, amit csak el lehetett rontani a 2014 és 2020 közötti európai uniós források Elolvasom

A régi Fideszből semmi sem maradt

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett. Elolvasom

LMP- meg kell oldani a budapesti lakhatási válságot

Az LMP szerint lakhatási válság van Budapesten Csárdi Antal elmondta: a fővárosban mintegy 40-50 ezer új Elolvasom

Nem jó a hulladéktörvény

LMP: a kukába valók a hulladéktörvény módosításának egyes részei Az LMP azt javasolja a kormánynak, hogy szedje szét a hulladékgazdálkodási Elolvasom

Az LMP téved – mondja a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Kimerítené a hamis vád fogalmát, ha az LMP feljelentést tesz az ózdi filmes élménypark és digitális filmadatbázis ügyében - reagált Elolvasom

Paks nélkül teremtene energiafüggetlenséget az LMP

Az LMP a paksi bővítés alternatívájaként dolgozott ki programot az ország energiafüggetlenségének biztosítására. Minden családnak egymillió forintos támogatást adnának, és Elolvasom

LMP: védett területeket is "elkótyavetyélne" a földművelésügyi tárca

Lehet Más a Politika Az LMP szerint a Földművelésügyi Minisztérium megtévesztette a közvéleményt és hazudott, amikor Elolvasom

OS – Az LMP parlamenti frakciója közleménye (2. rész)

Budapest, 2015. május 25., hétfő (OS) - Öt évébe került a kormánynak, hogy meghallja amit az LMP mond Javasoltuk azt Elolvasom

Petárda törvény – Törvénymódosítást kezdeményez az LMP

A sokkos állapotban megszökött háziállatokról szóló hírek, és a súlyos sérülésekről, tönkrement emberi életekről szóló beszámolók állandó anyagai a január Elolvasom

Kövér László polgárháborút kiált, s mosakszik, hogy ő nem is lett milliárdos

Kövér László egy LMP-közeli politikai ankéton lépett fel Kövér László egy LMP-közeli politikai ankéton lépett fel, Elolvasom

Ez elment vadászni, az meglőtte, a Fidesz hazavitte

Ronald J. Tromf Szél Bernadett az LMP részéről többször támadott politikus már egy ideje fontolgatja, hogy kilép a pártból és Elolvasom

Schiffer otthagyta az LMP-t

Schiffer András, az LMP alapító tagja úgy döntött, hogy befejezi kilép az LMP-ből. Minderről a Facebook profilján is írt. A Elolvasom

NAV – LMP: Vida Ildikónak másfél évvel ezelőtt kellett volna távoznia

Vida Ildikó májusban adta be a felmondását Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Elolvasom

Az év benzinkútja cím

Akár az év benzinkútja is lehet az a benzinkút valahol egy autópálya mellett - a színekből kiindulva nem a MOL,  Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments