Orbán kiakadt

A. Péter

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd reggel. Hozzátette: Orbán Viktor álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.

Hát kérem szépen A bizottsági alelnök, nem minket, nem a magyarokat, inkább a kormányt és magát a kormányfőt, tehát Orbán Viktor sértette meg hiúságában.

A magyar miniszterelnök leszögezte: „Magyarország 2004-es csatlakozása óta az Európai Unió elkötelezett tagja. Vitás kérdésekben mindig – és legtöbbször eredménnyel – törekedtünk a megegyezésre. Értékeljük (Ursula von der Leyen) elnök asszony bizottsági elnöki munkáját”.
Orbán Viktor kifejtette:

„Vera Jourová bizottsági alelnök Magyarországot sértő szavai miatt kénytelen vagyok elnök asszonyhoz fordulni. A bizottság alelnöke Magyarországot nyilvánosan ‘beteg demokráciának’ nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar polgárait, hogy ‘nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.’ E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni – lassan már szokásosnak tekinthető – támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan”

– írta a kormányfő.

Ó kérem szépen. Kapjuk már fel a fejünket egy pillanatra és nézzünk vissza néhány hét, vagy hónap távlatába és kérdezzük már meg a nagyvezért, hogy ő kiket és mikor sértegetett itthon az ellenzék soraiban, vagy érdeklődjünk egyenesen a holland miniszterelnökkel szemben megengedett stílusáról, a libernyákzásáról és ne is folytassam. 

Hány és hány magyar fideszes véleményvezér döngöli a földbe az itthoni ellenzéket, vagy bárkit, aki esetleg nem ért egyet a mai magyar kül, illetve belpolitikával. Szereptévesztés ez kérem a javából. 

Hozzátette: e kijelentések ellentétesek a Bizottság Lisszaboni Szerződésben deklarált semleges és objektív intézményi szerepével; a nyilatkozat semmibe veszi a lojális együttműködés alapelvét, és kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét Vera Jourová bizottsági alelnök és Magyarország között.

„Aki tevékenységével megsérti a Szerződést, az nem lehet a jogállamiság és az európai értékek védelmezője. A biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat”

– tájékoztatta levelében Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökét- áll az MTI közleményében.

Valahol szereptévesztésben van a mi „kis” hazánk „nagy” miniszterelnöke. „Evrópában” már nem kevés ország létezik, akivel ne rúgta volna össze a port. De az is biztos, hogy Vera Jourovát nem hatja meg, hogy a csehek a „visegrádi ászok” tagja. És tessék. Most a magyar kormány megszakítja a kapcsolatot. Gondolom a politikusnő most odavan emiatt. 

Tulajdonképpen nem is ez a baj. Ennél nagyobb tragédia, hogy a németek által vezetett EU nagyon is engedékeny a kis magyar Napóleonnal szemben, ugyanis nem kevés pénzt talicskázik ki itthonról a német ipar, illetve kereskedelem. 

Amíg ez a felállás, Orbánt nem nagyon fogja meghatni a fenyegetőzés, hiszen az nem több üres pufogtatásnál. Az EP nem először bizonyította be, hogy a szokásos vehemens kirohanásain többre nem futotta. 

Mellesleg tagadhatatlan, hogy a jelenlegi EP vezetés életképtelen, lassú, és a bazi nagy demokrácia megköti mind a száz kezét. De ettől Orbán Viktor még nem lesz jobb. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .