•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Országos útlezárásokat tervez egy Facebook csoport, hónapok óta tervezve a főútvonalak helyét. Csoportjuk várják az útlezárásokkal egyetértő híveket.

Céljuk:

“Ez a csoportot CSAK azoknak akik benne vannak a teljes országos útzárba !!A célunk teljes rendszerváltás .Szakértői kormány felállítása a mindenkori hatalom felelőségre vonása,vagyonok zárolása,titkosítások feloldása.Az országunk újjáépítése.
ideje drasztikusan lépni.”
Győrben, Veszprémben, Pesten, Baranyában, Békésben, Vas- és Bács-Kiskun megyében és még számos olyan helyen szervezik az akciót, ahol alulról szerveződő civilek hajlandóak kimenni, és lezárni a főbb útvonalakat gépkocsik segítségével.
Ezt is olvassa el!
A Kúria elmeszelte Bíró László indulását

A Kúria péntek kora délután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, miszerint Bíró László, az ellenzék által támogatott Elolvasom

Szanyi – ISZOMM

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt "gyermek kora óta" az nem fogja megállni a helyét a Elolvasom

Kálmán Olga magasan vezet a felmérésekben

Jelentős fölénnyel vezeti az ellenzéki főpolgármester-jelöltek népszerűségi listáját Kálmán Olga. Az IDEA Intézet felmérése szerint: a Demokratikus Koalíció politikusának 44 Elolvasom

Fidesz: az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a “börtönbizniszen”!

A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt Elolvasom

A Péter Politikai hírek Magyarország a 24.hu portálhoz eljuttatott közleményben  eljuttatott közleményben számol be Pécs súlyos anyagi válságáról Péterffy Attila Elolvasom

EU-tisztújítás – Fidesz-KDNP

MTI hír EU-tisztújítás - Fidesz-KDNP: a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon A bevándorláspárti baloldal bosszút Elolvasom

Bocsánatot kért Miniszterelnöki Kabinetiroda

Nyitólapján kért bocsánatot a kormány a Magyar Helsinki Bizottságtól. Végrehajtotta a Kúria ítéletét a Miniszteri Kabinetiroda, és a kormány honlapjának nyitóoldalán Elolvasom

Nekrológ Keleti György emlékére – Lendvai Ildikó

Meghalt Keleti György. A fiatalabbak ma inkább gyönyörű lányait ismerik a képernyőről, de aki már 1989-ben is figyelte a politikát, Elolvasom

Fidesz-kongresszus – Kocsis: a Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli Elolvasom

Felfüggesztett börtön gyermekpornográfiáért

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui Elolvasom

Lemondott Gréczy Zsolt. Jól tette

MTI hír Lemond parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus ezt az ATV Egyenes Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

Mráz Ágoston Sámuel: Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen Elolvasom

A pálya mindig is lejtett

Koncz Zsófia csak Facebook-reklámra többet költhetett a törvényben szereplő maximális összegnél - adta hírül az RTL klub Csak Facebook-reklámra többet Elolvasom

Ki ez a pali?

Az észak-koreai tévébemondókat idéző Bende Balázs a Világ című műsorban arról beszélt, hogy „újabb offenzívát indított Brüsszel”, civil szervezeteket Soros-brigádozott, Elolvasom

Ha kell, Demszky kivizsgálják dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti Elolvasom

Decemberben tovább romlott az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye

Decemberben gyorsult a feldolgozóipar havi teljesítménycsökkenése az euróövezetben. A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közölte, hogy decemberben 46,3 pontra Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments