Vidnyánszky a mindenre nyitott liberális

A.  Péter

Lemondta a 2021-re tervezet Nemzeti Színház fesztiválon  a német Berliner Ensemble színház a részvételt. Az ok egyszerű.  Németország egyik leghíresebb színháza, melyet Bertold Brecht alapított, egyszerűen csak

„támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és tanári karának tiltakozását, és ezért lemondja a tervezett Medea vendégjátékot a budapesti MITEM fesztiválon.”

Ezt egy  közleményben tudatta Facebook oldalán.

„Aczélos” tehetségű Attila a hun, a német Oliver Reesenek, a színház intendánsának nyílt levélben írta meg válaszát. Hát eszemfaszom megáll. Ennél semmit mondóbb és „megértőbb” levelet még egy  liberális személytől sem olvastam.

 

Kedves Oliver Reese,

a MITEM csapata és személyesen én is nagyon sajnáljuk, hogy a Berliner Ensemble lemondta 2021-es részvételét a Nemzeti Színház fesztiválján. Mindig azt reméltem, hogy bár eltérő a világnézetünk, mégis megértjük egymást, hogy toleránsan és nyitottan tudunk eszmecserét folytatni azokról az értékekről, amelyeket fontosnak tartunk.

Biztos vagyok benne, hogy a Berliner Ensemble és Te is, Oliver, megéltétek, tapasztaltátok, hogy a MITEM egy világra nyitott, sokszínű, európai fesztivál. Büszkék vagyunk rá, hogy 2018 óta a Berliner Ensemble három előadása volt látható a MITEM programjában.

A MITEM egy nyitott fesztivál, ahol az eltérő nézeteket valló művészek továbbra is szívesen látott vendégek.

Baráti üdvözlettel: Vidnyánszky Attila

Már csak az érdekel, hogy ezt a bazi nagy maflást hogy fogja tálalni a királyi tv.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .