Kásler Miklós mondjon le!

A Demokratikus Koalíció Kásler Miklóst teszi felelőssé a koronavírus-fertőzés kórházi terjedéséért, ezért lemondásra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét.

A DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, online sajtótájékoztatóján az Index korábbi cikkére hivatkozott, amelyik szerint Müller Cecília országos tisztifőorvos a Főpolgármesteri Hivatalnak küldött levelében azt írta, a koronavírus-járvány idején a regisztrált fertőzöttek mintegy negyede kórházi fertőzésként kapta el a fertőzést, és a haláleseteknek csaknem a fele is ilyen intézményi fertőzés nyomán következett be.
Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: megbosszulta magát, hogy a kormány tíz év alatt tönkretette és kivéreztette az egészségügyi intézményeket.
Magyarországon minden évben többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint balesetben, a kabinet mégsem biztosította az egészségügyi intézmények normális működéséhez szükséges költségvetési forrásokat, inkább stadionokat épített – jelentette ki a politikus. Ahol nincs elég egyszer használatos orvosi és védőeszköz, ahol nincs kapacitás arra, hogy naponta többször is fertőtlenítsék a kórtermeket és a vizsgálókat, ott a koronavírus kórházi fertőzésként terjed – fogalmazott Komáromi Zoltán.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .