Mráz Ágoston Sámuel: Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató Gyurcsány Ferenc vasárnapi évértékelőjéről azt mondta, míg eddig az egykori miniszterelnöknek az volt a célja, hogy pártja túlélését biztosítsa, most „a demokratikus pártok koalícióját” szeretné megszervezni, s „nem nagy kérdés az sem, hogy ki fogja ezt vezetni”.
A baloldali pártok szövetsége nem lesz egy automatikus és egyszerű folyamat – értékelt Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: amikor a Jobbik és a Momentum tiltakozik Gyurcsány Ferenc személye ellen, logikai hibát vét, hiszen az egyéni választókerületekben hajlandóak az együttműködésre.
„Én azt gondolom, hogy nyugodt szívvel kijelenthető, hogy 2022-ben Gyurcsány Ferenc fogja irányítani ezt a baloldalt, már csak azért is, mert ez a beszéd – minden kellemetlen és furcsa részlete ellenére – bizonyította, hogy egyedül neki van igazi stratégiája a ’22-es választási felkészülésre a baloldali pártok szempontjából” – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.
Megjegyezte, logikai hibát Gyurcsány Ferenc is elkövetett, amikor a kormányzásának részleteiről kezdett beszélni, mert nincs olyan külső közvélemény-kutatás, amely előre jelezné az ő győzelmét, sőt, jelenleg még mindig ő a legnépszerűtlenebb politikus Magyarországon.

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .