A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a “börtönbizniszen” – mondta Budai Gyula a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a “börtönbizniszről” bebizonyosodott, hogy az nem egy városi legenda, hanem valós tény, miután az Igazságügyi Minisztérium megerősítette: “feketén-fehéren kimutatható, hogy az ügyvédeknél landolt a börtönkártérítésre kifizetett összegek több mint 60 százaléka”.
Kiemelte, a tízmilliárdos iparágon leginkább az ügyvédek, ezen belül pedig a “baloldalhoz és a Soros-hálózatokhoz köthető” ügyvédek gazdagodtak meg, “egyenként százmilliókat is kereshettek”.
“Becslések szerint félmilliárdot kaszált Magyar György ügyvéd, aki mellesleg ellenzéki politikusként a 2018-as országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd színeiben indult képviselőjelöltként, azon kívül Karácsony Gergely főpolgármester bizalmasa, illetve Demszky Gábor jogi képviseletét is ellátta” – mondta Budai Gyula.
Hangsúlyozta, Magyar György az “egyike azoknak az ügyvédeknek, akik futószalagon gyártják a magyar állam elleni pereket és az egyik legnagyobb nyertese a börtönbiznisznek”. “Ráadásul arról is hallani, hogy a dörzsölt ügyvédek nem csak a magyar államot károsították meg, de még saját ügyfeleiket is átverték és a nekik megítélt kártérítési összegek egy részét nem fizették ki” – tette hozzá.
A Fidesz politikusa szerint ezért mindenképpen szükséges, hogy az ügyben érintett ügyvédek hozzák nyilvánosságra, “mennyit kaszáltak a börtönbizniszen”. (Közben kiderült, hogy az éllovas egy Fideszhez köthető ügyvédi iroda)
Budai Gyulát kérdezték Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester azon kijelentéséről, amelyben “rettenetes képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. A kormánypárti képviselő válaszában elmondta, a baloldali és liberális jogvédő szervezeteknél továbbra is működik a kettős mérce, hiszen míg a nekik tetsző kérdésekben megszólalnak, addig más témákban nem nyilvánulnak meg. Kiemelte, a Fidesz ezért még mindig várja, hogy ezek a szervezetek is foglaljanak állást Niedermüller Péter kijelentéséről.

 

Ezt is olvassa el!
Ha kell, Demszky kivizsgálják dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti Elolvasom

Fidesz-kongresszus – Kocsis: a Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli Elolvasom

Megtámadták a borsodi választási eredményt

A Péter Megtámadták a Borsod megyei választások végeredményét és ezt egy MTI-hez eljuttatott közleményben tudatták a nagyérdeművel. Átütő eredményre ne Elolvasom

Taxis blokád újra töltve?

Országos útlezárásokat tervez egy Facebook csoport, hónapok óta tervezve a főútvonalak helyét. Csoportjuk várják az útlezárásokkal egyetértő híveket. Céljuk: "Ez Elolvasom

Nesze neked Hungarikum! Szemétbe a Tokajival!

Az alfahir.hu járt utána a Tokaji borunkról szóló történetnek. Több ezer üveg minőségileg kifogástalan palack tartalmát dobják szemétre. Ahogy arról Elolvasom

A kormány dupláz

Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén Elolvasom

Szanyi – ISZOMM

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt "gyermek kora óta" az nem fogja megállni a helyét a Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

Felfüggesztett börtön gyermekpornográfiáért

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui Elolvasom

Ennyit a börtönbiznicről

A. Péter Kormányváltás Magyarországon Persze Magyar Gyuri is elmehet a sunnyogóba, de az egészet a Fidesz találta ki, és néhányuk Elolvasom

Lemondott Gréczy Zsolt. Jól tette

MTI hír Lemond parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus ezt az ATV Egyenes Elolvasom

Berúgta a motort és elindult útjára a….

 ...telex.hu. Közéletis, politikais, tudományos és persze gazdaságis az új portál, mely az index.hu régi stábjára támaszkodik. Ígérik az elején ingyenes Elolvasom

Ágnes megírta levelét. Péter válaszolt rá

Az Alaptörvény 7. cikk (1)-(2) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli Elolvasom

Decemberben tovább romlott az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye

Decemberben gyorsult a feldolgozóipar havi teljesítménycsökkenése az euróövezetben. A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közölte, hogy decemberben 46,3 pontra Elolvasom

Deutsch fizetett, a pénz Iványihoz került

Arold Péter Politikai hírek Deutsch fizetett-írja Facebook bejegyzésében Dobrev Klára EP képviselő, majd így folytatja.  Már fejben tartani is lehetetlen, Elolvasom

A Péter Politikai hírek Magyarország a 24.hu portálhoz eljuttatott közleményben  eljuttatott közleményben számol be Pécs súlyos anyagi válságáról Péterffy Attila Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments