Áder nem mond igazat, vagy félretájékoztatták

Karácsony Gergely Facebook oldalán véleményezte a kormány TB törvényét kihangsúlyozva, hogy meglátása szerint csúnyán megvezették Áder János köztársasági elnököt

Attól tartok, a köztársasági elnököt csúnyán megvezették az egészségbiztosításra való jogosultság szabályainak módosításával kapcsolatban. Persze lehet más magyarázat is a tegnap kiadott, köztársasági elnöktől szokatlan hangvételű közleményre…

A hozzá intézett levelemre is válaszként kiadott sajtóközleményében azt írja Áder János, hogy „a törvénymódosítás nem érinti a sürgősségi ellátást és a mentést. Erre továbbra is – úgy, mint eddig – mindenki jogosult marad.” Egy dolgot nem tesz hozzá az államfő, mert valószínűleg nem tájékoztatták róla. Hogy a nem biztosítottaknak a sürgősségi ellátás és a mentés költségeit utólag meg kell fizetniük.

Huszönötezer forint járuléktartozás miatt egy komolyabb baleset esetén akár több tízmillió forintot fog ráterhelni az állam az érintett családokra. Mindezt úgy, hogy nem vizsgálja azt, szándékosan vagy csak feledékenységből, netán a szociális helyzete miatt nem tudta befizetni az illető a havi járulékot. Még csak fel sem hívja előzetesen az állam az érintettet arra, hogy tartozása van, azt rendezni kellene.

A társadalombiztosítás a közösség szolidaritásán alapszik. Ebben éppúgy benne van a nehéz helyzetűek segítése, mint az is, hogy a teherviselésből erejéhez mérten mindenkinek ki kell vennie a részét. Az államnak fel kell lépnie a tudatos adócsalók ellen, de ezt nem teheti meg úgy, hogy közben családok egész jövőjét veszélyezteti.

Miután a szakmai – Magyar Orvosi Kamara, szakszervezetek – és politikai ellenvetések, figyelmeztetések ellenére az államfő sajnálatos módon mégis aláírta a törvényt, a kollégáimat arra kértem, vizsgáljuk meg: miként tud a Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel együttműködve segítséget nyújtani azoknak, akik önhibájukon kívül, szociális helyzetük miatt kerülnének a törvénymódosítás miatt lehetetlen helyzetbe.

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .