Arold Péter Politikai hírek
Deutsch fizetett-írja Facebook bejegyzésében Dobrev Klára EP képviselő, majd így folytatja. 
Már fejben tartani is lehetetlen, hogy melyik velem kapcsolatos hazugsága miatt kellett a bíróság döntése alapján fizetnie ötszázezer forintot.
Megtette. Mi meg azt a pénzt akkor Iványi Gábor egyházának adjuk. Ha már törvényszegő módon meg akarják őket fojtani, akkor legalább a Fidesz hazugság pénze hozzájuk érkezzen. Jobb helyen lesz náluk!
2018-ban Deutsch elvesztett egy pert Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára cége, az Altus Zrt.-vel szemben jó hírnév megsértése miatt. Akkor a bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte a fideszes politikust. Idén májusban pedig a Miniszterelnökség kért elnézést a cégtől egy valótlan híresztelés miatt.
Orbán Viktor gyermekeit is  megkeresztelő Iványi Gábor egyháza igen nehéz helyzetbe került, már alkalmazottjait sem tudja kifizetni. Az index.hu írása szerint. Meglátása szerint egyházi státuszuk viaszadásával megoldódna a problémájuk. Mint ismeretes, a kormány  ezt a státuszt azonban nyolc éve elvették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől, így a személyi jövedelemadó egy százalékára sem pályázhatnak. Azóta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is kimondta: ez jogsértő, a kormány azonban nem adta vissza Iványiék státuszát.

Ezt is olvassa el!

A Péter Politikai hírek Magyarország a 24.hu portálhoz eljuttatott közleményben  eljuttatott közleményben számol be Pécs súlyos anyagi válságáról Péterffy Attila Elolvasom

Mráz Ágoston Sámuel: Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

Megtámadták a borsodi választási eredményt

A Péter Megtámadták a Borsod megyei választások végeredményét és ezt egy MTI-hez eljuttatott közleményben tudatták a nagyérdeművel. Átütő eredményre ne Elolvasom

A Kúria elmeszelte Bíró László indulását

A Kúria péntek kora délután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, miszerint Bíró László, az ellenzék által támogatott Elolvasom

Berúgta a motort és elindult útjára a….

 ...telex.hu. Közéletis, politikais, tudományos és persze gazdaságis az új portál, mely az index.hu régi stábjára támaszkodik. Ígérik az elején ingyenes Elolvasom

Felfüggesztett börtön gyermekpornográfiáért

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui Elolvasom

A kormány dupláz

Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén Elolvasom

A pálya mindig is lejtett

Koncz Zsófia csak Facebook-reklámra többet költhetett a törvényben szereplő maximális összegnél - adta hírül az RTL klub Csak Facebook-reklámra többet Elolvasom

Ellenállt az ellenzék

Hátráltatja a járvány elleni védekezést az ellenzék - írta a XXI. Század Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében. Kiemelték: bár Elolvasom

Decemberben tovább romlott az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye

Decemberben gyorsult a feldolgozóipar havi teljesítménycsökkenése az euróövezetben. A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közölte, hogy decemberben 46,3 pontra Elolvasom

Szanyi – ISZOMM

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt "gyermek kora óta" az nem fogja megállni a helyét a Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

Ha kell, Demszky kivizsgálják dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti Elolvasom

Fidesz: az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a “börtönbizniszen”!

A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt Elolvasom

Fidesz-kongresszus – Kocsis: a Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

Ágnes megírta levelét. Péter válaszolt rá

Az Alaptörvény 7. cikk (1)-(2) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Comments are closed.