Fodor Gábor lemond a Magyar Liberális Párt éléről

Fodor Gábor volt már Fidesz, SZDSZ és Liberális Párt. Valamikor Orbán fegyvertársa, míg a Vezér nem szállt ki a liberalizmusból és talált ki valami mást. 

Augusztus 26-án Gábor befejezni óhajtotta politikai pályáját – jól teszi – és átmegy valami másba. Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, majd 2014-ben a több mint 700 tagot behaluzó párt elnökeként (az ellenzéki összefogás listájáról) bejutott a Parlamentbe, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője került be az Országgyűlésbe. Mivel a Fidesz olyan választási rendszert dolgozott ki, amiben az ellenzéknek csak együttműködve van esélye leváltani a kormányt, a szövetségi politika kialakítását Fodor másokra szeretné bízni a jövőben – indokolja a közlemény a visszalépését. (444.hu)

„A Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén Fodor Gábor bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről. Döntését azzal indokolta, hogy a Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség. A pártelnök az elmúlt években számtalan konfliktust vállalt az önálló liberális politika megerősítése érdekében, amit maradéktalanul sajnos nem sikerült megvalósítani. Ezért most, az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái. A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .