A kormányzat adósa az egészségügynek!

Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen sanyarú körülmények között is a kormányablakokban, járási hivatalokban vagy a Nyugdíjfolyósító ügyfélszolgálatán dolgoznak, és azok az egészségügyi dolgozók, akik esküjükhöz hűen példásan helytállnak orvosként, ápolóként vagy műszaki dolgozóként az egészségügyi ellátó rendszerben – 
– mondta a közszférában dolgozók napja és a Semmelweis-nap alkalmából Korózs Lajos a Parlamentben hétfőn.
Fejet kell hajtani az előtt az érsebész főorvos előtt is, aki a múlt héten az életét áldozta munka közben — hiszen 30 napon keresztül éjt nappallá téve dolgozott.
„A kormányzat adósa az egészségügyi szférának, adósa az ágazatnak – mondta az MSZP politikusa napirend előtti felszólalásában.
Korózs ismertette az Alapvető jogok biztosa legutóbbi, érsebészetről szóló vizsgálatának néhány eredményét: e szerint az emberi méltósághoz való jogot sérti az, hogy kevés az érrekonstrukciós műtét, de sok az amputáció.
A vizsgálat szerint az egyenlő bánásmód követelménye is sérül, hiszen egyes helyeken sokkal rosszabb az ellátás minősége, ez pedig az alaptörvénnyel is ellentétes. Mivel pedig kevés a szakember, az intézményválasztás szabadsága sem érvényesülhet. A működés annyira bizonytalan, hogy ellenőrizhetetlen, milyen kritériumok alapján döntenek az intézmények az ellátásról.
Végül Korózs két „pillanatfelvételen” szemléltette az egészségügy helyzetét: az egyik a nagyatádi kórház esete, ahol már egy éve „összekalapozták a pénzt” egy CT-berendezésre. A gép működik, de az egészségügyi kormányzat azóta is képtelen volt megoldani a vizsgálatok  finanszírozását, miközben más esetekben egyik napról a másikra milliárdokat tudnak átcsoportosítani.
A betegek így 100 kilométereket kényszerülnek utazni egy vizsgálatért.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem egy horribilis összegről van szó”, hiszen csak 250-300 beteg finanszírozását kellene megoldani – mondta Korózs.
A másik „pillanatfelvétel” a veszprémi labor megszűnése, ahol a kormányzat még üzent is, hogy a betegek keressenek piaci megoldást, sőt még céget is ajánlottak, ahol meg lehet rendelni a 20-50 000 forintos vizsgálatokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .