MSZP

Szanyinak kiáll a rúdja

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Utolsó figyelmeztetést kapott mindenki, aki a pártot és tevékenységét nyilvánosan, nem pedig az arra kijelölt belső fórumokon kritizálja, mondta el Tóth Bertalan egy háttérbeszélgetésen.

Az MSZP elnöke egy, az európai parlamenti (EP) kampányt értékelő, valamint az önkormányzati választási felkészülésre fókuszáló sajtóbeszélgetésen a Szanyi Tibor pártbéli jövőjét érintő kérdésekre reagált így.
Megérti Szanyi sértettségét és csalódottságát

„Csakhogy a sértődés nem politikai kategória”

– fogalmazott Tóth, miután korábban már azt is egyértelművé tette, hogy sem a DK, sem pedig a Momentum nem okolható azért, mert jobb eredményt értek el az EP-választáson az MSZP–Párbeszéd listájánál, és hogy ezen az eredményen felbátorodva például új főpolgármester-jelöltekkel álltak elő. Egy ilyen helyzetben is értelmezhetetlennek tartja Tóth a sértettséget. – irja az index.hu

Ezt is olvassa el!
Amikor a fagyi visszanyal

Sok hozzáfűzni valóm nincs Lendvai Ildikó Facebook bejegyzéséhez, csak mint előszóban teszek hozzá egy gondolatot. Lendvai Ildikó a mai napig Elolvasom

Megegyezett a DK és az MSZP, ennyi jut Gyurcsányéknak

Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E Elolvasom

MSZP: Koncepciós perekkel eteti a Fidesz a sajtót

Az MSZP szerint a Fidesz koncepciós eljárásokat kreálva próbálja növelni saját támogatottságát, és az ügyészségen is megtalálja azokat az embereket, Elolvasom

Újhelyi István addig üti, amíg meleg…

Szóval az mégiscsak úgy van, hogy ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, Elolvasom

Szanyi Tibor: Az egyszerhasználatos, ún. eldobható műanyagok kora lejárt

Nem először foglalkoztak a műanyagok kérdésével az Európai Parlament képviselői. A mostani vitában és az azt követő mai szavazáson az Elolvasom

Kész Zoltán helyén indul Veszprémben Mesterházy

Veszprémben indulna a 2018-as országgyűlési választáson Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke –abban a körzetben, ahonnan 2014-ben ellenzéki összefogással Kész Elolvasom

Jóléti programot jelentett be az MSZP

Megfizetné az emberek munkáját az MSZP a Fidesszel ellentétben – közölte az MSZP. A szocialisták ezért bejelentettek egy négypontos ígéretcsomagot, Elolvasom

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni

Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben. Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a Elolvasom

Az MSZP továbbra is vizsgálja a választás lebonyolításának törvényességét

A Fidesznek nem volt elég, hogy saját magára szabta a választási törvényt, így a választás napján még több olyan dolgot Elolvasom

Kiemelt részleg vizsgálja ki a politikusok ügyeit a Legfőbb Ügyészségen!

A médiumok tulajdonosi hátterét, annak esetleges aránytalanságát vizsgáló bizottság felállítását szorgalmazta Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Az Elolvasom

A kormányzat adósa az egészségügynek!

Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen sanyarú körülmények között is a kormányablakokban, járási hivatalokban vagy a Nyugdíjfolyósító ügyfélszolgálatán dolgoznak, és azok Elolvasom

OGY – Az MSZP a közoktatás helyzetéről kezdeményezett vitanapot

A közoktatás helyzetéről kezdeményezett az MSZP politikai vitát az Országgyűlésben.     A parlamentnek kedden benyújtott kezdeményezést szocialista képviselők mellett jobbikos, LMP-s Elolvasom

Molnár Gyula úgy látja: Botka a befutó

Molnár Gyula úgy látja, Botka az egyetlen komoly szereplő a pártban a miniszterelnök-jelöltségre, az értelmiséget pedig Hillerrel szólítaná meg. Az Elolvasom

Handó munkájáért kirúgás jár és nem kitüntetés

Miután a Fidesz továbbra sem hajlandó leváltani a sorozatos törvénysértéseket elkövető Szájerné Handó Tündét, így Szájer József újabb öt éven Elolvasom

A kormány újabb szemét ügye

2018-ra azt azt látjuk Magyarországon, hogy sok helyen nem viszik el a szemetet, vagy későn viszik el a szemetet és Elolvasom

Molnár: A cél egyedül legyőzni a Fideszt és elvenni a szavazókat a DK-tól

Fotó: MTI Molnár Gyula megígérte, hogy nem az újságokon keresztül jelenti be, kit milyen pozícióra javasol Elolvasom

Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése! Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Hozzászólás lezárva