Bajnai visszatér?

Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfővé választotta a parlament. A 168 Óra ebből az alkalomból a Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya című könyvvel jelentkezik, amely bemutatja azt az egy esztendőt, amikor a gazdasági és társadalmi csőd közelében tántorgó országot a Bajnai-kormány egyensúlyba állította. A kötet megírásához ezernél több oldalnyi dokumentumot olvastunk el. Több mint félszáz akkori főszereplővel és mellékszereplővel folytattunk rövidebb és hosszabb beszélgetéseket. Interjút készítettünk Bajnai Gordonnal is, aki Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral való kapcsolatáról is beszélt és arról, hogy ha úgy alakul, hogy tud tenni valamit valamilyen poszton, akkor azt meg fogja tenni. Most a vele készült interjúból közlünk egy részletet.

Hirdetés


– Mindig keresztezte egymást a pályájuk Gyurcsány Ferenccel. Milyen volt a kapcsolatuk?
– Egyetemista koromban ismerkedtünk meg. Akkor is látszott, hogy a generációnk egyik kiemelkedően tehetséges, karizmatikus szereplője. Az elmúlt harminc évben a kapcsolatunk változatosan alakult, voltunk fent és lent, de alapvetően nem változott róla a véleményem. Ugyanakkor időről időre, különböző életszakaszokban jó pár olyan beszélgetésünk volt, amikor kölcsönösen hibákat, tévedéseket róttunk fel egymásnak. Ő hívott a kormányába egy modernizációs program végigvitelére, és mindaddig, amíg miniszterelnök volt, lojális voltam hozzá.
A teljes cikk a 168ora.hu oldalon