Már megint büdös van!

Az Orbán-kormány eddig talán legkülönösebb sportberuházása kezdődhet meg hamarosan Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter városának szomszédjában, a Kisvárdától 12 kilométerre lévő Szabolcsveresmart község határában. Egy angol nyelvű bentlakásos teniszakadémia a hozzá tartozó 48 fős kollégiummal, főépülettel, egy center- és további 11 teniszpályával, nem utolsósorban pedig egy úgynevezett klubépülettel – derül ki az Index cikkéből.
Október 26-án derült ki, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, illetve a Magyar Tenisz Szövetséggel kötött szerződések alapján beruházóként megjelölt Kárpát-medencei Teniszakadémia Nonprofit Kft. szeptemberben kiírt közbeszerzése sikeres volt. A befutó a nyírturai Kermi-Szolg Kft. lett nettó 2,38 milliárd (bruttó 3 milliárd) forintos ajánlattal.

Ami a beruházást illeti:

  • A győztes ajánlat nagyjából duplája annak a pénznek, amelyet eddig a kormány a célra elkülönített.
  • Az ország első bentlakásos teniszakadémiája 290 kilométerre épül meg a fővárostól, de Nyíregyházától is 50 kilométerre.
  • A sportiskolában angol nyelven zajlik majd az oktatás.
  • A tervek szerint a kollégium és sportiskola mellett egy „klubépület is kialakításra kerül”, a műszaki leírás úszómedencével, wellnessrészleggel, külön bejárattal és külön dokumentumban meghatározott high-end jakuzzival.
  • Tornatermet és konditermet ugyanakkor nem terveztek az akadémiához.

A céges hátteret illetően:

  • Az építtető Kárpát-medencei Teniszakadémia NKft-t. alapító Alkossunk Várost alapítvány Seszták köréhez kapcsolható, már eddig is több nagy üzletet valósított meg Kisvárdán.
  • A teniszakadémia építését elnyerő Kermi-Szolg Kft. nem egészen egy éve alakult, a legutolsó nyilvános adat szerint három főt foglalkoztat, a tavalyi forgalma 1,8 millió forint volt, 2018-ban viszont már nagyjából nettó 620 millió forintnyi közbeszerzést nyert el egyedül vagy konzorciumban.
  • A Kermi-Szolg sikeres beszerzései az Alkossunk Várost alapítványhoz, kisvárdai állami intézményekhez és a Seszták jobbkezeként ismert Balogh Sándorhoz köthetők.
  • Az alvállalkozóként megjelölt Nyírépszer a Sesztákhoz kötődő beruházások kedvenc cége, a kisvárdai sportberuházásoktól a 2017-es budapesti vizes világbajnokságig sok-sok milliárd forintnyi közpénzből építhettek sportszállót és apartmanházat, atlétikai centrumot, kollégiumot, uszodát, iskolát stb.
  • A közpénzből finanszírozott többmilliárdos beruházás az alapítvány cégének tulajdonában álló földterületen valósulhat meg.

A portál azt írja a műszaki dokumentáció alapján, hogy a sportakadémiához nemcsak tornatermet és konditermet nem terveztek, hanem vendégházat és apartmanokat sem, ami pedig természetes a hasonló intézményeknél.
168ora.hu